Rangos nemzetközi kutyafogathajtó versenyen ért el első helyezést a Beszterce-Naszód megyei Óradnán élő, gyergyócsomafalvi származású Kiss Attila római katolikus pap.
– mondta el Kiss Attila.
A versenybe először neveztek be Romániából, a Beszterce-Naszód megyei Sleddog Sport Klub képviseletében Kiss Attila mellett Bogdan Berende is indult, aki második helyezést ért el a D1 kategóriában (két kutyával). A tisztelendő legközelebb a november 16–19. között, az olaszországi Selvazzano Dentro településen szervezett FISTC Cart Európa-bajnokságon vesz részt.
Mint kifejtette, a természetben intenzívebb Isten jelenléte, a kutya pedig a természet része, sőt az edzések is a szabadban zajlanak.
Így ér össze a két út, a hivatás és a sportűzés.
Kiss Attila korábban kifejtette, a különböző fajta versenyekre összetett edzési tervet szokott kialakítani. A felkészülés első lépése a kutyák izomzatának felépítése, rövid távú futással és nehéz súlyok húzásával. Ezután három-négy hetenként megduplázza az edzőtávot, így amire leesik az első hó, a kutyák már hét kilométereket futnak le.
Ekkor még nem olyan gyorsak és kitartóak, de az első havazás után elkezdi a gyorsasági tréningeket, amelynek köszönhetően sokat fejlődnek a kutyák. A sportoló szerint az időben elkezdett edzés célja, hogy az európai versenyek és világbajnokságok idejére a szibériai husky kutyák a csúcsteljesítményt hozzák.
Mint arról korábban beszámoltunk, Kiss Attila idén márciusban szintén aranyéremmel tért haza a szófiai nemzetközi kutyafogathajtó versenyről, a februárban szervezett olaszországi FISTC sprint kutyaszánhajtó világbajnokságon első helyet szerzett hatkutyás szibériaihusky-fogattal, valamint korábban kétszer volt Európa-bajnok és egyszer a világbajnokságon második helyezést ért el.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!