Nyolc ország sportolóinak részvételével rendezték meg pénteken és szombaton az Eger Kupát. Itt az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub – Felcsút SK négy versenyzője szerepelt Csiki Róbert a felnőttek között, Mailát András a junioroknál, Srof Kevin a serdülők mezőnyében, Tallósi Vanessza pedig pénteken a serdülőknél, szombaton a juniorok között lépett szorítóba.
Az első napon a serdülőknél Tallósi Vanessza (60 kg) Németh Barbara ellen győzött, Srof Kevin (40 kg) Hómai Patrikot győzte le. Mailát András (63 kg) az ír Dylen Rockett ellen bokszolt a juniorok versenyében, és végig irányította az összecsapást, nagy fölénnyel, egyhangú pontozással nyert.
Csiki Róbert (60 kg) a felnőttek mezőnyében a lengyel Jakub Palka ellen győzött szintén fölényesen, egyhangú pontozással.
Szombaton Mailát Andrásnak nem jutott ellenfél a súlycsoportjában, Csiki Róbert ellenfele pedig visszalépett a küzdelemtől. Srof Kevin egyhangú pontozással nyert Baráth Nándor ellen.
Tallósi Vanessza ezen a napon a junior korosztályban is bemutatkozott és a görög Paraskevi Tsakalellivel vívott nagyon szoros mérkőzésen végül az ellenfél kezét emelték a magasba, de akár fordított is lehetett volna a bírók döntése.
Tehát az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub – Felcsút SK sportolói hat mérkőzésből ötöt nyertek meg a ringben, egyet pedig feladással.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!