Mint arról már beszámoltunk, a Remetei Kereszthegy megkapta az induláshoz szükséges engedélyeket, és múlt vasárnap Bodzavásáron (Buzău) lejátszotta első mérkőzését másodosztályban.
Az Inter Gyergyó ugyancsak Bodzavásáron lépett pályára, számukra az már a második mérkőzés volt az idei kiírásban, így a már veteránnak számító interesek talán jobban felvették a bajnokság ritmusát. Pontot egyik csapat sem hozott az elmúlt hét végén, de mindez most nem számít, ugyanis pénteken este a két gyergyói együttes Szárhegyen néz farkasszemet egymással.
A nyár folyamán már találkozott a két együttes egy felkészülési mérkőzésen, a Remetén lejátszott találkozón végül 4–4-es döntetlen született. Most élesben is összemérheti erejét a két gyergyói teremfocicsapat.
A papírformát tekintve az Internek áll a zászló, a zöld-narancsok győzelme nem könyvelhető el, figyelembe véve, hogy a Kereszthegyet az első osztályban is megfordult Doltea Alin készíti fel és erősíti is egyben.
A remeteiek soraiban szerepel Kurkó József, aki korábban az első- és másodosztályban is játszott, de piros mezt ölt magára az Interben is megfordult Nagy Dénes is. Vannak tehát tapasztalt teremlabdarúgók is az újonc csapat soraiban, így mindenképp kiélezett harcra lehet számítani a derbin.
Az Inter keretében ezúttal is lesz néhány hiányzó, de az ifj. Nagy Zsolt rendelkezésére álló játékosok az évek során szerzett tapasztalatot felhasználva szállnak csatába az értékes három pontért.
A pénteken este 18.30-tól kezdődő összecsapáson jó hangulatú, igazi rangadóra lehet számítani. Ahogy máskor, ezúttal sem kell belépőt fizetni, azonban az interesek urnákat helyeznek ki a bejáratok mellé, amelybe mindenki lehetősége szerint adakozhat.
Az összegyűlt adományokat, akárcsak az előző hazai mérkőzés esetében, a gyergyószéki értelmi sérülteket foglalkoztató és fejlesztő intézmény működtetőjének, a Napsugár az esőben egyesületnek ajánlja fel a klub, segítve ezzel a veszélybe került napközi további működését. A szervezők minden focikedvelőt szeretettel várnak a gyergyószárhegyi sportcsarnokba.
Teremlabdarúgás, 2. Liga, 3. forduló:
Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó–Gyergyóremetei Kereszthegy – péntek, 18.30, szárhegyi sportcsarnok
Segesvári Pro-Tineret–Dévai West – szombat, 17 óra
Bukovina Vîcov–Futsal Ceahlăul Piatra Neamț – szombat, 17 óra
Brassói Colțea–Fortius Buzău – szombat, 19 óra
Kolozsvári Clujana–Dinamo Leonardo – vasárnap, 15.30
Kézdivásárhelyi KSE–Luceafărul Buzău – vasárnap, 18 óra.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!