Rekordmennyiségű részvevő érkezett az eseményre, korábban a legtöbb sportoló 870 volt egy Eb-n, ezúttal viszont 1100-an teszik próbára képességeiket.
Remekül indult a kontinensviadal a magyarok számára, a hétfői napon a 2022-es Európa-bajnok Fritsch Róbert 2:0-s győzelemmel kezdett a románok világbajnoki harmadik helyezettje, Ilie Cojocari ellen. A folytatásban legyőzte a finn Akseli Yli-Hannuksela-t, majd a negyeddöntőben kikapott Alexandrin Gututól.
Végül a hétfői napot négy győztes és három vesztes mérkőzéssel zárták a magyarok, Fritsch Róbert (77 kg), Takács István (87 kg) és Vitek Dárius (130 kg) is reménykedhetett vigaszágban, azonban végül csak Takács számára folytatódott a verseny, neki maradt esélye a bronzéremre. Elsőként az U23-as Eb-bronzérmes litván Nemseviciust győzte le 3–1-re, azonban a folytatásban 1–1-es végeredménnyel kikapott az olimpiai, világ- és Európa-bajnok ukrán Belenjuktól, így számára is véget ért a bukaresti kaland.
Az eseményen Romániát harminc versenyző képviseli, a Román Birkózószövetség (FRL) elnöke, Răzvan Pîrcălabu elmondta, hogy a hazai sportolóknak minden esélyük megvan, hogy legalább öt érmet szerezzenek az Európa-bajnokságon, akárcsak tavaly.
A keretből ezúttal sérülés miatt kimaradt Incze Kriszta, aki nagyjából egy hónappal ezelőtt izomszakadást szenvedett el, elmondása szerint pedig még nem került százszázalékos állapotba,
így az edzőjével közösen úgy döntöttek, hogy nem kockáztatják meg a szereplést.
A fiatal sportoló tavaly Zágrábban a 65 kg-os súlycsoportban bronzérmet nyert, ezúttal is jó esélyei lehettek volna dobogós helyen végezni.
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!