Újra korábbi önmagát idézve versenyzett a háromszéki birkózó az év második UWW-rangsorversenyén, az előjelek pedig biztatóak a jövő hónap végén esedékes Európa-bajnokság előtt, amelynek szintén Tirana ad majd otthont.
A Sepsi-SIC sportolója a 65 kilogrammos súlycsoportban amerikai és kazah riválisai ellen fontos győzelmeket aratva egészen a döntőig menetelt, ahol a semleges színekben induló, világbajnoki ezüstérmes orosz Alina Kasabievával szemben maradt alul szoros küzdelemben (4–2), így ezüstérem került a nyakába.
„Sikeres versenynek tartom, annak ellenére, hogy „csak” ezüstéremmel zártam, minden pont úgy alakult, ahogy szerettem volna, hiszen előzőleg megfogadtam, hogy lépésről lépésre haladok, anélkül, hogy túlzott elvárásokkal terhelném magamat” – részletezte a Székely Sportnak a birkózókiválóság, aki a sérülésekkel és nehézségekkel teletűzdelt tavalyi év után kezd visszaszokni a versenytempóhoz.
„Bár még sok munka vár rám, de úgy érzem, javult a reakcióidőm, jobban ment a lábbal védekezés, mint legutóbb, sikerült több támadást is kivédenem.
– tette hozzá a sportoló.
Eredmény, 65 kg-os súlycsoport: 1. Alina Kasabieva (orosz, UWW), 2. Incze Kriszta, 3. Emma Patricia Bruntil (amerikai) és Gulnura Tashtanbekova (kirgiz), 5. Aizhan Suiduova (kazah) és Apeksha Vitthal Patil (indiai).
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!