Korábban még soha nem rendeztek birkózóversenyt ilyen rendhagyó környezetben, a megmérettetés szombaton délelőtt 10 órától kezdődik. A meghívásos alapon zajló viadalon az U15-ös korosztályú birkózók lépnek szőnyegre. Csapatversenyt rendeznek, tíz súlycsoportban mérhetik össze erejüket a sportolók, a csoportmérkőzések után következnek a helyosztók.
Összesen hat csapat, két-két székelyföldi és magyarországi, valamint egy-egy felvidéki és vajdasági együttes vesz részt a versenyen.
A különleges esemény ötletgazdája Balázs Imre, a korondi Lőrincz Márton Sportegyesület alelnöke, akinek egy régi álma válik valóra. A Székely Sport érdeklődésére elmondta, hogy 2008-ban egyszer már nekifogtak, hogy megszervezzék a versenyt, de akkor kudarcot vallottak, mert a román szövetség két héttel előtte valamilyen okból kifolyólag visszalépett.
Aztán tavaly beszélgettek Németh Szilárddal, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével, aki egyből felkarolta a versenyt, az egyetlen kérése az volt, hogy egy szép eseményt hozzanak létre.
„Minden különleges lesz. Ez egy próbaverseny, meglátjuk, hogyan alakul, mi is tanulunk ebből, mert ilyen még nem volt.
– nyilatkozta Balázs Imre a Székely Sportnak.
Az esemény megszervezésében a Magyar Birkózók Szövetsége, a Román Birkózó Szövetség, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA), a korondi Lőrincz Márton Sportegyesület, valamint a Székelyföldi Birkózó Akadémia is szerepet vállalt.
A versenyt követően a küldöttségek megkoszorúzzák a két sóvidéki olimpiai bajnok, Keresztes Lajos (1928, Amszterdam) és Lőrincz Márton (1936, Berlin) szobrát, illetve emléktábláját.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!