Egyszerű a képlet az udvarhelyiek számára, amennyiben 3–0-ra vagy 3–1-re legyőzik a Steauát, fél lábbal már felállhatnak a bajnoki dobogó legfelső fokára – kedden még lesz egy bajnoki meccs Besztercével, de az a csata jóval könnyebbnek ígérkezik, mint a címvédő elleni és tétje csak akkor lesz, ha megverik a bukarestieket.
„Tudjuk a dolgunkat, nagy erőkkel készülünk a hétvégére, nagyon örülünk, hogy ilyen helyzetben vagyunk, hogy a Szuperliga bajnoki cím sorsa Udvarhelyen dől el. Még nem voltunk ilyen helyzetben, ez a székelyudvarhelyi asztalitenisz fennállásának legszebb eredménye, függetlenül a Steaua elleni eredménytől, a bajnoki ezüstérem már biztos számunkra” – mondta György István edző.
Az ISK-SZAK és egyben az udvarhelyi felnőtt asztalitenisz legjobb eredménye három évvel korábban szerzett Szuperliga-bronzérem volt.
A vezetőedző szerint egyértelműen a Steaua a meccs esélyese, ősszel Bukarestben 3–1-re verte az ISK-SZAK csapatát. „A labda kerek, az a célunk hogy elcsípjük a gyakorlatilag a román felnőtt válogatottal felálló ellenfelet. A fiúk már egy hete együtt készülnek Székelyudvarhelyen, számítunk a hazai közönség támogatására, remélhetőleg szép számban kilátogatnak a városi sportcsarnokba és segítségükkel el tudjuk érni célunkat.
– emelte ki György István.
Az ISK-SZAK kerete változatlan: Sebastian Loso, György Szilárd, Tamás Szabolcs és Sánduly Levente lesz nevezve a vasárnap 16 órakor kezdődő mérkőzésre.
A Steaua fiatal titánokkal érkezik: Eduard Ionescu a 3., Darius Movileanu a 10., míg Andrei Istrate a 17. az ifjúsági világranglistán.
Három mérkőzésre eltiltotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi bizottsága a Csíkszeredai Sportklub játékosát, Nicholas Ritchie-t, aki a DVTK elleni mérkőzésen sípszó után fejre irányuló ütést mért ellenfelére. A klubra 800 eurós pénzbüntetést is kiszabtak.
A téli szünetet kihasználva átalakultak a Szuperliga keretei, a legtöbb új játékost azonban az FK Csíkszereda igazolta. Ilyés Róbert együttese öt új névvel várja a bajnokság folytatását.
Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.
Nem ad engedélyt manele-koncertek megtartására a kolozsvári BT Aréna: a román mulatós zenének így nincs helye a kincses város nagy rendezvényhelyszínén.
Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!