A székelyföldi autósversenyt az AT Motorsport SE és Csíkszereda Polgármesteri Hivatala szervezi – partnerségben Hargita megye önkormányzatával – a Román Autósport-szövetség (FRAS) égisze alatt.
Június 16-án, pénteken 9 és 18 óra között a csíkszeredai Szabadság-téren tartják a hivatalos gépátvételt, majd 19.30-kor kezdődik viadalon résztvevő pilóták és autóik hivatalos bemutatója, amely során lehetőség lesz a sportág kedvelői számára, hogy testközelből láthassák a versenyautókat. A szervezők 80 résztvevőre számítanak.
Június 17-én, szombaton a hivatalos edzéseket, másnap, július 18-án, vasárnap a futamokat tartják, mindkét nap lezárják a közúti forgalom elől a Tolvajostető és Hargitafürdő közötti 138A megyei utat: szombaton 8.30 és 19, vasárnap pedig 8.30 és 17.30 óra között.
Azonban mindkét nap másfél órára ideiglenesen megnyitják az utat a szervezők a Hargitafürdőre ki, és onnan visszatérők előtt: szombaton 13.00 és 14.30, vasárnap pedig 11.30 és 13.00 óra között.
Akárcsak a tavaly, a Csíki Trans Kft. jóvoltából a verseny rajtjától az érkezésig ingyenes szurkolói buszt indítanak a szervezők, amely a pályán a nézők számára hivatalosan kijelölt helyeken megáll, így teszik lehetővé az autósport kedvelők számára a pályára mellé jutását. Az autóbusz a Tolvajstető – Hargitafürdő útvonalon közlekedik.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!