A bajnokság 7–10. helyezettjei, a Medicina mellett a Bukaresti Dinamo, a Kolozsvári U és a Jászvásári Politehnica. A bajnoki kiírás szerint ezen a hétvégén kellett volna elkezdjék az alsóházi mérkőzéseket,
azonban ezeknek semmilyen tétje nem volt, hiszen mint ismert, idén egy csapat sem esik ki az élvonalból.
Mivel az alapszakaszt az utolsó helyen zárta, a Marosvásárhelyi Medicina az utóbbi évek legrosszabb eredményét kénytelen elkönyvelni. Ebben a szezonban kizárólag saját nevelésű, fiatal játékosokkal felállva mindössze két mérkőzést tudott megnyerni hazai pályán, még a bajnokság elején.
Az első hat helyezett együttes számára viszont hétvégén elkezdődik a felsőházi rájátszás, ahol az alapszakaszgyőztes Bukaresti CSM, a címvédő Balázsfalvi Alba, továbbá sorrendben a Bákói Știința, a CSM Târgoviște, a Temesvári Agroland és a Lugosi VSK tíz fordulóban játszanak a bajnokság megnyeréséért és az európai kupaindulásért.
Visszatérve a Medicinára, bár a felnőtt együttes befejezte a szezont, az ifjúságiak – akik közül sokan az élvonalbeli csapatnak is tagjai – számára csak ezután következik a neheze, ugyanis mint minden évben, idén is a bajnoki címért küzdenek. Mind az előző idényben győztes serdülő-, mint az ezüstérmes ifjúsági csapat remek meneteléssel bejutott a bajnokság elődöntő tornájára, amelyet májusban tartanak.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!