A Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság szervezésében, a Hargita Megyei Sí- és Biatlonszövetség közreműködésével zajló sífutóversenyre péntekig naponta 9–15 óra között a sportigazgatóság csíkszeredai székhelyén (Hősök utca 7. szám) lehet benevezni, a megmérettetés napján pedig a helyszínen. A verseny titkársága a biatlonpályánál működik majd, itt lesz a rajthely és az érkezés. A táv 5 és 8 km közötti – tájékoztattak a szervezők.
A következő korosztályok legjobbjait díjazzák: 2010-ben születettek és fiatalabbak, 11–12 évesek (2008–2009), 13–14 évesek (2006–2007), 15–16 évesek (2004–2005), 17–20 évesek (2000 és 2003 között születettek), 21–30 évesek (1990–1999), 31–40 évesek (1980–1989), 41–50 évesek (1970–1979), 51–60 évesek (1960–1969), 61–66 évesek (1954–1959), 67–70 évesek (1950–1953), 71–77 évesek (1943–1949) és 1942 előtt születettek. A szervezők közleménye szerint a 14 éven aluliaknak és a 61 éven felülieknek három, a többieknek pedig hat kört kell megtenniük.
Mindemellett hagyományosan különdíjban részesülnek a legfiatalabbak és a legidősebbek, valamint a legtávolabbról érkezett versenyző és a legnépesebb család.
Azokat a sízőket, akik előzetesen igénylik a helyszínre szállítást, a verseny napján reggel 8 órakor autóbusz fogja kivinni Csíkszeredából Hargitafürdőre. A busz a Liviu Rebreanu Általános Iskola elől indul majd. Bővebb információ a 0266 371 672-es telefonszámon kérhető.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!