Évről évre bővülő kínálattal várja az érdeklődőket a Sepsiszentgyörgyi Sportnapok rendezvénysorozata, amelynek kínálatában a legapróbb gyermekektől az legidősebbekig, amatőr és profi sportolók, aktív résztvevők és nézők egyaránt megtalálhatják a kedvükre való mozgási lehetőséget vagy kellemes időtöltést.
A rendezvény megszervezésének ötlete még 2007-ben merült fel, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a Szent György Napok programjába beiktatott sportesemények kinőtték a nekik szánt tér- és időbeli keretet, elevenítette fel a kezdeteket Nemes Áron, a Sportnapok főszervezője, aki azt is elmondta, ennek nyomán döntöttek úgy, hogy az önállósodás útjára lépnek, és immár 15. alkalommal igyekeznek mozgásba hozni az egész várost.
A rendezvényünk idén is nagy támogatottságnak örvend, rengeteg sportegyesület várja, hogy megmutathassa magát és akár toborozzon is” – fogalmazott Nemes Áron.
A főszervező kiemelte, korábban remek ötletnek bizonyult, hogy a versenyeknek továbbra is otthont adó városi stadionból, illetve a Sepsi Arénából a sportnapok egy szeletét „behozták a városközpontba”, mivel így jóval többen tudtak csatlakozni, ezért ezt idén is hasonlóképpen tervezik:
Ezek mellett lesznek előadások, panelbeszélgetések, és említhetem a vasárnapi sportágválasztót, amely korábban is már nagy ívet futott be, és sportbulit is szervezünk azok számára, akik a sportnapok alkalmával szeretnének ebben a formában is kikapcsolódni. Ugyanakkor újdonságokkal fogunk szolgálni, például bemutatunk egy sportolók számára megalkotott reflexfejlesztő készüléket, amit egyre többen használnak az edzések során.”
Nemes Áron arról is beszámolt, a rendezvénysorozat mintegy 120 eseményt tömörít, amiből érdeklődési kör szerint mindenki kedvére válogathat, és alkalmat biztosítanak a helyi sportegyesületeknek a bemutatkozásra, a közönségtalálkozókra.
Mint minden évben, idén is lehet számítani egy székelyföldi olimpikon jelenlétére, ezúttal Tófalvi Éva lesz a meghívottjuk.
A Sportnapok programját röviden ismertető Tulit Zsombor elmondta, bár szerdán és csütörtökön lesznek már „bemelegítő események”, a rendezvényt szeptember 23-án, pénteken délután nyitják meg hivatalosan, amit az olimpiai tiszteletfutás, illetve az olimpiai színek stafétája követ, sötétedés után pedig tűzzsonglőrök szórakoztatják majd a közönséget. A szombati nap a sportolóknak szóló versenyeké, vetélkedőké, a vasárnap viszont kimondottan a családoké, a gyermekek számára ekkor nyílik lehetőség kipróbálni magukat különböző sportágakban.
A szervezők azt is elárulták, a panelbeszélgetések, bemutatók mellett egy életmód workshop által igyekeznek majd még színesebbé tenni a rendezvénysorozatot, és felhívták a figyelmet arra, hogy az érdeklődők a sportnapok.ro oldalon tájékozódhatnak a részletekről, amit azért is érdemes folyamatosan követni, mert főleg az időjárási viszonyok kedvezőtlen alakulása miatt előfordulhat, hogy akár az időpontok, akár a helyszínek esetében változtatni kényszerülnek.
A Sportnapok kiemelt támogatói közé tartozó sepsiszentgyörgyi önkormányzat képviseletében jelen levő Vargha Fruzsina alpolgármester kihangsúlyozta,
a rendezvény prioritást jelent a város számára, ugyanis ilyenkor tele van a főtér és környéke aktív gyerekekkel, szülőkkel, nagyszülőkkel,
„a cél pedig a teljes közösség bevonása, ugyanis a sport alázatra, csapatban való gondolkodásra és egymás tiszteletére nevel.” Ambrus József megyei tanácsos a háromszéki önkormányzat támogatásáról biztosította a szervezőket, kiemelve, hogy a megye költségvetéséből idén 7 millió lejt szántak a sportra, ebből pedig 200 000 lej jutott a Sportnapokra is.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!