Két meghatározó játékos, Cosmin Sârbu és a horvát Luka Mijokovic nélkül lépett pályára Marius Popescu csapata Világoson, ahol ennek ellenére sikerült megszereznie a három pontot a gyengén teljesítő, a kieső helyekhez közel álló hazaiakkal szemben. Az ASA a hétközi fordulóban otthon a Szatmárnémeti Olimpia ellen is nyert.
A marosvásárhelyi együttes az első félidő végéhez közeledve szerzett vezetést,
amikor egy szabadrúgást követően Robert Candrea közelről talált be (a csapatkapitány az előző mérkőzésen is eredményes volt). Tette mindezt úgy, hogy a gólt megelőzően a találkozó első nagy helyzeteit az aradiak hagyták ki, akik több alkalommal előnybe kerülhettek volna.
Mindenesetre az ASA góljának köszönhetően könnyebbé tette számára a játékot, szünet után pedig több lehetősége volt, és egy ellentámadás végén Robert Băjan találatával növelte előnyét, egyben eldöntötte a mérkőzést. A hosszabbításban a hazaiak Alin Cârstocea révén megszerezték becsületgóljukat, de ez már nem veszélyeztette a vásárhelyiek győzelmét.
Egymás után második sikerével az ASA jobb gólkülönbségével megelőzte az ötödik helyen vele azonos pontszámmal (28) álló CS Afumaţi együttesét, amely gól nélküli döntetlent játszott a harmadik helyezett Chindia Târgovişte ellen. A továbbra is nehéz anyagi helyzetben lévő marosvásárhelyi csapat hazai pályán folytatja, a következő fordulóban a kieső helyre lecsúszott Pandurii Târgu Jiu ellen játszik.
Labdarúgó 2. liga, 17. forduló, Otto Greffner Stadion, Világos, Arad:
Aradi UTA–Marosvásárhelyi ASA 1–2 (0–1).
Gólszerzők: Cârstocea (90+4.), illetve Candrea (38.), Băjan (72.).
UTA: Svedkauskas – Adili, Manea, Scutaru, Burlă – Păcurar (Boakai, 69.), Cârstocea, Tănase (Jorza, 75.), Hlistei – Prună (Stahl, 36.), Curtuiuş. Edző: Cristian Todea.
ASA: Moga – Băjan, Candrea, Kilyén, Mendy – Iacob, Petriş, Licu (Tornyai, 90.), Panait (Cârlejan, 90+2.), Stoica (Iliescu, 87.) – Petra. Edző: Marius Popescu.
Vezették: Denis Haidiner (Vajdahunyad), Bogdan Dragoş, Constantin Cantemir (mindketten Fogaras).
Ştiinţa Miroslava–Foresta Suceava 0–1 (0–0)
CS Baloteşti–Bukaresti Metaloglobus 2–0 (0–0)
Pandurii Târgu Jiu–Temesvári Ripensia 1–1 (1–0)
Szatmárnémeti Olimpia–Dacia Unirea Brăila 3–2 (1–2)
CS Afumaţi–Chindia Târgovişte 0–0
CS Mioveni–Sportul Snagov 2–2 (1–0)
Dunărea Călăraşi–FC Argeş Piteşti – vasárnap 12.00
Temesvári ASU Poli–Nagyváradi Luceafărul – vasárnap 14.00
Nagyszebeni Hermannstadt–Academica Clinceni – vasárnap 14.00
1. Hermannstadt 37 pont
2. Călăraşi 36
3. Chindia 35
4. Clinceni 29
5. ASA 28 (34–27)
6. Afumaţi 28 (18–13)
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!