A GIS Racing Team öt tagja, azaz a gyergyószentmiklósi Sándor Szilárd, Gavrila István, Bilibók Csongor, a csíkszeredai Görbe Csongor és a kolozsvári Gyurka István amatőr, illetve igazolt autóversenyzőkként már komoly tapasztalatokat szerzetek különböző autóversenyeken, de a 24 órás verseny számukra is új volt.
Veszprém megyében, a rallycross versenyek számára kialakított Nyirádi Motorsport Arénában álltak rajthoz a nemzetközi, 24 órás viadalon. Az 1,3 kilométeres körpályán – amelynek 40 százaléka aszfalt, míg 60 százaléka murva – összesen 600 kört teljesítettek szombaton 14 órától vasárnap 14 óráig.
A száguldozás csak akkor szünetelt, amikor éppen valami javítanivaló volt a kocsin, és ez elég gyakori volt, mivel számtalan volt a kisebb-nagyobb ütközés.
A szereléskor a pilóták is cserélődtek. Hogy mit is jelentett ez a pilóták és az autók számára, azt jelzi a mellékelt két fotó. Ez ugyanaz a piros BMW 325-ös, csak az egyik a startot jelző ágyúlövés előtt, a másik meg a futam végén.
A pilóták igazán elégedettek a teljesítményükkel, hiszen már az is siker, hogy újoncként be tudták fejezni a versenyt, ehhez jön még hozzá, hogy a legjobb tíz között végeztek.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!