A KC első góljait a szélsők szerezték, Mihalcea és Kovacevic, a 7. percben már kettővel vezetett (2–4). A hazaiaknál Erős Attila keze sült el többször, ám ő egyedül kevés volt ahhoz, hogy meggátolja ellépni a vendégeket, főleg, hogy társai sok hibával játszottak, ezeket pedig büntette az SZKC (10. perc: 3–7). Ekkor lépett először hivatalos mérkőzésen pályára a csapathoz nyáron érkezett Andrei Gabriel Voinea. A Jászvásári Politól leigazolt fiatal beállós bokája az ősszel rendezett CSM Focșani elleni találkozó előtti utolsó edzésen sérült meg súlyosan, teljes felépülése pedig három hónapig tartott.
Az időkérés sem segített a foksányiakon, akik sokáig csak büntetőből tudtak betalálni.
Nem sokkal később Szadovij szerzett kínaiból gólt (Krivokapics adott hatalmas passzt neki), földre érkezésekor megrándult a bal térde, és nem tudta folytatni a játékot. Ez tovább nehezítette Dragan Djukic dolgát, hiszen a Bukaresti CSM elleni mérkőzésen megsérült Milos Dragas el sem utazott a csapattal, így balátlövő nélkül kellett tovább játsszon csapata. A pozíciót felváltva Szőke és Kuzmanoszki töltötte be.
A KC így is sokkal magasabb fokozatban pörgött, Da Rosát nehezen lehetett legyőzni, a 20. percben már hét góllal vezetett (6–13). A CSM Focșani támadásban lehozott kapussal próbált közelebb férkőzni, ám nem jött be a taktika. A hajrában kevés gól esett, a különbség megmaradt, így 9–16-os állásnál mentek pihenni a csapatok.
Térfélcsere után a KC magabiztosan tartotta hétgólos előnyét, játékán azért érződött, hogy nem volt bevethető balátlövője. Erős tovább ontotta góljait, a KC pedig már nem volt annyira friss támadásban, a 48. percben háromra csökkentette hátrányát a házigazda (17–20) – ehhez az is kellett, hogy a KC addig csupán négy gólt szerezzen. Természetesen Djukic időt kért, de nem sikerült felráznia a fiúkat, a hazaiak pedig egyre közelebb férkőztek (52. perc: 18–20), a közel tíz perces gólcsendet végül Kovacevic törte meg. A hajrára nem maradt semmi izgulni való, hiszen a kapuba beállt Szaldacenka több fontos védést bemutatott, elöl pedig Szőke és Kovacevic is megtalálta az utat a hálóba.
A KC 26–22-re győzött és feljött az alapszakasz második helyére. Idei utolsó mérkőzését szerdán 17 órakor játssza, a Tordai Potaissa látogat Udvarhelyre.
Férfi kézilabda Bölények Ligája, 14. forduló:
CSM Focșani–Székelyudvarhelyi KC 22–26 (9–16)
gólszerzők Kovacevic 7, Szőke 5, Mihalcea 4, Baranau 3, Kuzmanoszki 2, Krivokapics, Szadovij, Ghiță, Csog, Vilovszki 1–1;
büntetők 5/5, illetve 4/2;
kiállítások 4, illetve 8 perc.
SZKC: Da Rosa – Kovacevic, Szadovij, Tálas, Vilovszki, Szőke, Mihalcea. Játszott még: Szaldacenka – Krivokapics, Voinea, Kuzmanoszki, Baranau, Ghiță, Csog, Balázs.
Bukaresti Dinamo–Fogarasi VSK (vasárnap, 11.30, Digi Sport 2, Telekom Sport 3)
Bukaresti CSM–HC Vaslui (vasárnap, 12)
Bukaresti Steaua–Tordai Potaissa (vasárnap, 15, Digi Sport 1, Telekom Sport 3)
Temesvári Poli–Dunărea Călărași (vasárnap, 16.30, TVR 1)
Jászvásári Poli–Nagybányai Minaur (vasárnap, 17)
CSU Suceava–Konstancai Dél-Dobrudzsa KC (vasárnap, 18)
Férfi kézilabda Bölények Ligája (2017–2018)
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Bukaresti Steaua | 26 | 20 | 1 | 5 | 696–609 | 61 |
| 2. | Tordai Potaissa | 26 | 19 | 0 | 7 | 726–648 | 57 |
| 3. | Bukaresti Dinamo | 26 | 18 | 2 | 6 | 737–649 | 56 |
| 4. | Bukaresti CSM | 26 | 18 | 1 | 7 | 735–636 | 55 |
| 5. | Temesvári Poli | 26 | 17 | 2 | 7 | 683–607 | 53 |
| 6. | Konstancai Dél-Dobrudzsa KC | 26 | 15 | 4 | 7 | 701–636 | 49 |
| 7. | Dunărea Călărași | 26 | 13 | 4 | 9 | 648–648 | 43 |
| 8. | Székelyudvarhelyi KC | 26 | 10 | 2 | 14 | 427–482 | 32 |
| 9. | Nagybányai Minaur | 26 | 10 | 1 | 15 | 642–674 | 31 |
| 10. | CSU Suceava | 26 | 7 | 4 | 15 | 654–676 | 25 |
| 11. | CSM Focșani | 26 | 7 | 3 | 16 | 601–650 | 24 |
| 12. | HC Vaslui | 26 | 7 | 1 | 18 | 637–730 | 22 |
| 13. | Fogarasi VSK | 26 | 5 | 1 | 20 | 585–677 | 16 |
| 14. | Jászvásári Poli | 26 | 2 | 2 | 22 | 573–723 | 8 |
A Román Kupától búcsúzott a címvédő Bukaresti Dinamo, négy góllal kikapott a Nagybányai Minaur otthonában. Román Kupa, nyolcaddöntő: Nagybányai Minaur–Bukaresti Dinamo 30–26 (17–13), HC Vaslui–Bukaresti Steaua 26–31 (12–18), Nagyváradi VSK–Fogarasi VSK 29–32 (16–16). A Román Kézilabda-szövetség bukaresti székhelyén elkészítették a Román Kupa negyeddöntőinek párosításait: Temesvári Poli–Bákói Știința, Bukaresti CSM–Bukaresti Steaua, Konstancai Dél-Dobrudzsa KC–Fogarasi VSK, Tordai Potaissa–Nagybányai Minaur.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!