HIRDETÉS

Hozta a kötelező győzelmet a Kolozsvári CFR

Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR 1907

2020. július 13., 22:38

A Kolozsvári CFR a várakozások szerint nem botlott, 2–0-ra legyőzte a Medgyesi Gaz Metant, és továbbra is egypontos hátrányban van az éllovas Universitatea Craiova mögött.

2020. július 13., 22:38

Az 1. Liga play-off 7. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén a címvédőnek kötelező volt a győzelem az a Medgyes ellen, amely megfogyatkozva érkezett Kolozsvárra, a kispadon kizárólag fiatal játékosai voltak.

Dan Petrescu legénysége sokáig csak kínlódott, egyetlen helyzetet sem tudott kialakítani, sőt a meccs elején a Gaz Metan előtt adódott lehetőség a vezetésre, de Droppa közelről kapásból fölé lőtt. Aztán

a félidő vége felé magára talált a házigazda,

előbb Djokovic szabadrúgás utáni fejese kevéssel ment mellé, majd kevéssel ezután előnyhöz jutott, Deac magabiztosan értékesítette Chipciu kiharcolt tizenegyesét.

HIRDETÉS

A második játékrész elején a CFR hamar megduplázta vezetését, Deac kiváló passzából Djokovic talált be.

A kolozsváriak ezzel gyakorlatilag eldöntötték a találkozót,

a folytatásban ugyanis már könnyedén uralták a játékot. Az utolsó tíz percre Boli kiállítása miatt ugyan emberhátrányba kerültek, de a hátralévő időben a vendégek semmilyen gondot nem jelentettek Arlauskis kapujára.

A CFR nem remekelt, de behúzta a győzelmet, és három fordulóval a vége előtt visszazárkozott egy pontra az éllovas Universitatea Craiova mögé. A következő mérkőzésen kemény feladat vár a kolozsvári együttesre, szombaton 21 órától rangadót játszik az FCSB otthonában.

Labdarúgó 1. Liga, rájátszás, felsőház, 7. forduló:

Kolozsvári CFR–Medgyesi Gaz Metan 2–0 (1–0)

Gólszerzők: Deac (39., büntetőből), Djokovic (49.)
Kiállítva: Boli (80.)
CFR: Arlauskis – Manea, Vinicius, Boli, Camora – Itu, Bordeianu (Păun, 46.), Djokovic (Hoban, 75.), Deac (Cestor, 84.), Joca (Chipciu, 6.) – Rondon (Omrani, 84.). Edző: Dan Petrescu
Gaz Metan: Pleșca – Drăghici (Dogaru, 83.), Larie, Nielsen, Velisar – Droppa, Popa (Avram, 75.), Moura, Chamed, Trif (Ciocan, 62.) – Cardoso. Edző: Dusan Uhrin
Vezette: Ovidiu Hațegan (Arad)

Universitatea Craiova–FCSB 2–1 (1–1)

FC Botoșani–Astra Giurgiu 0–0

A felsőház állása:
1. Craiova 41 pont
2. Kolozsvári CFR 40
3. Astra 30
4. Botoșani 29
5. FCSB 28
6. Gaz Metan 25
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: jogszerűtlenül büntették meg a klubot

Jogtalanul kiszabott büntetésről, provokációról és erőfitogtatásról beszél Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke a klubot sújtó 30 ezer lejes bírság kapcsán, amelyet a Bukaresti Rapid elleni mérkőzésen történt incidens után róttak ki.

Négyszeres magyar bajnok érkezhet a hétvégén az FK Csíkszeredához

Magyarországi sajtóértesülések szerint, ha minden a terv szerint alakul, akkor Pászka Lóránd a hétvégén aláírhat a Szuperligában újoncához.

Székelyhon

Menet közben hagyta el két kocsiját a vonat, az utasok a mezőn rekedtek

Menet közben vesztett el két kocsit a Nagyvárad–Konstanca vonalon közlekedő InterRegio személyvonat kedden este. A kocsik a vontatókapocs meghibásodása miatt szakadhattak le, az utasok pedig két állomás között, a mezőn rekedtek.

`
Krónika

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.

Krónika

Tánczos: nem csak a bírák és ügyészek különleges nyugdíjaihoz nyúlunk hozzá, hanem a többi érintettéhez is

A kormány által a különleges nyugdíjak rendszerének átalakítására kidolgozott reform minden olyan kategóriát érint, amely ilyen juttatásokban részesül, nem csak a bírókat és ügyészeket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Főtér

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

Ez is érdekelheti

Közel voltak a triplázáshoz a Góbék teqballosai Budapesten

A három kategória közül kettőben a Székelyudvarhelyi Góbék Teqball Team sportolói diadalmaskodtak és további két ezüstérmet szereztek a hétvégén Budapesten zajlott nagyszabású viadalon.

Forma–1 a Hungaroringen, bajnoki rajt a Sepsi OSK-nak – vasárnapi sportdömping

Bemutatkozik a másodosztályban a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, futamot rendeznek a Hungaroringen. A rendkívül színes vasárnapi kínálatban szerepel még úszás, sznúker, kerékpár, motorsport, valamint tenisz és golf is.

Időmérő a Forma-1-es Magyar Nagydíjon, idegenben az FK Csíkszereda az élvonalban

Tartalmas szombat vár a sportkedvelőkre: kezdetét veszi a labdarúgó 2. Liga, folytatódik a vizes vb, az időmérő következik a Forma-1-es Magyar Nagydíjon, késő délután idegenben játszik az FK Csíkszereda a Szuperligában, és bukaresti rangadót is rendeznek.

Újabb döntők a vizes vb-n, indul a Szuperliga negyedik fordulója

Kora délután újabb döntőket rendeznek a szingapúri vizes világbajnokságon, este két mérkőzéssel elkezdődik a labdarúgó Szuperliga negyedik fordulója. Kerékpározás, tenisz és golf szerepel még a pénteki sportkínálatban.

Felkerült Gyergyócsomafalva a teqballtérképre

Négy évvel ezelőtt szabadidős tevékenységnek indult a teqballozás Gyergyócsomafalván. A helyi Hiúz Sportegyesület kitartó munkájának köszönhetően fejlődött a csapat. Ezen a héten otthont adtak az ifjúsági Európa-bajnokság harmadik selejtezőtornájának.

Három magyar és három román focicsapat harcol a továbbjutásért – a csütörtöki sportműsor

Az Európa Liga és a Konferencia Liga selejtezőinek visszavágóját rendezik Európa-szerte. Eldől, hogy ki marad talpon, az egyik felől a Paks, a Puskás Akadémia és a Győr, a másikon a Kolozsvári CFR, a Kolozsvári U és az U Craiova játszik mérkőzéseket.

Rajtra kész a 19. Székelyföldi Körverseny – nemzetközi mezőny, fesztivál és forgalomkorlátozások

Amatőr futammal és fesztivállal is bővül az idén 19. kiírásához érkezett Székelyföldi Kerékpáros Körverseny. A háromnapos esemény során rangos nemzetközi mezőny versenyez, a közönséget pedig gazdag programkínálat várja.

Tájbringások hódították meg Felcsíkot

Felcsík dombjai és erdei adtak otthont a tájbringások hétvégi erőpróbájának: a Székelyföld Open országos bajnoki és Magyar Kupa-futamként is izgalmas csatákat hozott – a székelyföldi versenyzők több kategóriában diadalmaskodtak.

Nem bírt a Gloriával, idén is ezüstérmes a Sepsi-SIC

Hazai pályán is hatalmasat küzdött a Sepsi-SIC, de a besztercei csapatot nem lehetett megfogni a férfi asztalitenisz Szuperliga döntőjében. A sepsiszentgyörgyi fiúk így is hatalmas eredményt értek el, akárcsak tavaly, idén is az ezüst került a nyakukba.

Pókcsípés miatt került kórházba a marosvásárhelyi mellúszó, veszélyben a vb-szereplése

Egy szingapúri pók csípése állította meg a magyar válogatott egyik alappillérét, a marosvásárhelyi Fángli Henriettát. A betegsége miatt a vegyesváltó sem indulhatott el, a folytatás pedig bizonytalan.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!