„Nem lehetek elégedetlen a karrieremmel, úgy gondolom teljesen kerek lett a végére és sikerült mindent elérni, amit szerettem volna. Ha egyszer újrakezdhetném, mindent ugyanígy csinálnék. Egyetlen tüske maradt bennem, az nem más, mint az olimpiai bronz. Mindent beleadtam akkor is, de nem sikerült elhódítani az aranyat” – értékelte karrierjét röviden Erdei Zsolt.
Az egykori legendás sportoló hozzátette, hogy akár a mai napig bokszolhatna, viszont így is nagyon sok fájdalmat érez, nem vágyik vissza a szorítóba. Elárulta, hogy régebb minden mérkőzése előtt félt, rettegett.
Megítélése szerint a magyar ökölvívás utánpótlás elindult egy jó úton, viszont még nagyon sok folyamatot kell végrehajtaniuk ahhoz, hogy valaki sikeres legyen.
„Nemrégiben szereztünk két Európa-bajnoki bronzot, ami óriási eredménynek számít, büszkék vagyunk a fiúkra. Azonban az a legfontosabb, hogy a gyerekeknek tudjuk megmutatni az ökölvívás szépségét, szükségünk van rájuk. Ők a sportág jövői, minél korábban el kell jutnia hozzájuk az üzeneteknek” – mesélte Erdei.
Az állítással egyetértett dr. Csutora László is, aki a Magyar Ökölvívó Szövetség elnökségét képviselte. „Összesen 131 létesítményünk működik, ezekhez pedig 1 100 igazolt sportoló tartozik, azonban mi szeretnénk ezt a számot kétezerre feltornászni.
Az elnökség tagja hangsúlyozta azt is, hogy nagyon fontos, hogy ne gondolja azt senki, hogy csak a férfiak sportja ez, a nők ugyanúgy csinálhatják, sőt, arra biztatnak mindenkit, hogy tegyék próbára magukat.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!