Az idén harmincadik életévét betöltő, 190 cm magas, 90 kilogrammos balszélső Zágrábban született, a helyi RK Dubravában nevelkedett, hivatásos játékosként első idényeit a klub felnőtt csapatában töltötte. 2010-től Horvátország első számú klubjához, az PPD Zágrábhoz igazolt, ahol öt évet játszott.
Csapatával a Bajnokok Ligájában és a SEHA Ligában is szerepelt, emellett a horvát nemzeti együttesbe is rendre behívót kapott. A keret tagja volt a legutóbbi, 2016-os lengyelországi Európa-bajnokságon, ahol Horvátország bronzérmes lett. Összesen tizenhatszor öltötte magára a címeres mezt.
A legutóbbi idényt a nevelőegyesületénél, az RK Dubravában töltötte, a pontvadászat végén csapatával a harmadik helyen zárt. Kovacevic 23 találkozón lépett pályára, összesen 79 találatot jegyezett.
Kovacevic a második új játékos az SZKC-nál, a múlt héten jelentették be az ukrán válogatott Vjacseszlav Szadovij balátlövő érkezését, továbbá Tálas Huba, Andrei Mihalcea, Goran Kuzmanoszki, Maxim Baranau és Cristian Ghiță szerződést hosszabbított.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!