Augusztus második felében Csíkszeredában 1998 óta versenyt szervez Biró Sándor nemzetközi sakkmester. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai épületében augusztus 16-26 között nyolc ország (Ausztrália, Ausztria, Németország, Törökország, Ukrajna, Magyarország, Moldova Köztársaság és Románia) 124 sakkozója 9 fordulós svájci rendszerben méretkezett meg. „A résztvevők között 83 ifjúsági sakkozó volt, ezért a tornát rendező Caissa Sakk Klub újabb 24 különdíjat adott, összesen 49 díj került kiosztásra” – mondta el Biró Sándor.
Az olimpiai felkészítőnek számító 37. Caissa versenyt a fennállásának 100. évfordulóját ünneplő Nemzetközi Sakk-szövetség (FIDE) kiemelt rendezvényként kezelte.
A 27. alkalommal megrendezett 50 fős Caissa főversenyén 7 ponttal négyes holtverseny alakult ki az élen, jobb Buchholz értékeléssel pedig Claudiu Cristian Dobre nemzetközi mester nyerte a tornát George Gabriel Grigore és Marius Manolache nagymesterek, valamint Andrei Nestor Cioară nemzetközi mester előtt. A női díjat az idei U20-as lányok magyar bajnoka, Sulyok Eszter kapta. Polgár Judit első edzője, Mészáros András nemzetközi mester lett az 65 éven felüliek legjobbja, és ugyanebben a csoportban, az ifjúságiak közül Eric Matei Prelipcean (U20) és Randi Ioan Galeș (U14) kapott díjat, a fair-play díjat pedig Nicolae Juncu érdemelte ki.
Kettős holtverseny alakult ki az 53 fős B csoportban, ahol a 17 éves Dimitrie Miron jobb értékeléssel lett első a marosvásárhelyi Illés Sándor Ferenc, valamint Matei Mocăniță előtt. A Hargita megyeiek közül a legjobb helyezést a borszéki Costel Vodă érte el 5,5 ponttal a 7 lehetségesből. Szintén 5,5 pontot szerzett a csíkszeredai Blága Máté, mellyel a 12 éven aluliak győztese lett. A további különdíjasok: Ioana Denisa Călugăreanu (női), Barta András és Alexandru Mohonea (mindketten 65 éven felüliek). A Székelyudvarhelyi ISK tehetséges sakkozója, Pálfi Tamás az U20-asoknál remekelt. A legtöbb résztvevőnek járó díjat a Galaci CSM kapta, a 81 éves Barta András volt a legidősebb résztvevő, az iskolások Európa-bajnoka, a 6 éves David Christian Talabă pedig a legfiatalabb.
A 21 fős 11. Balogh János emlékverseny U12-es csoportjában 7 ponttal hármas holtverseny alakult ki Gabriel Alexandru Guriencu, Luca Donici-Maier és Răzvan Nicolae Popa között, és ez lett a végső sorrend is.
A 10 éven aluliaknál: 1. Teodor Ștefan Ardeleanu (Brassói Logic 64), 2. Erik Berbecel, 3. Rareș Ștefan Pasat (mindketten Galaci CSM).
A 8 éven aluliak csoportját a Marosvásárhelyi ISK versenyzője, Eric Matei Fodor nyerte Alexandru Dumitru (Bukaresti CSU) és Victor Jugaru (Galaci CSM) előtt. A fiúk között versenyző lányoknál Elena Cioară nyert Aria Petra Bârsan előtt. Nagy Kincső (Székelyudvarhelyi ISK) bronzérmes lett ebben a versenyben.
Caissa-sakkverseny
A csoport: 1. Claudiu Cristian Dobre (U Târgoviște), 2. George G. Grigore (Nagybányai ISK), 3. Marius Manolache (Galaci CSM), 4. Andrei Nestor Cioară (CSU Ploiești) 7-7 pont
B csoport: 1. Dimitrie Miron (ACS Logic Delta Tulcea), 2. Illés Sándor Ferenc (Marosvásárhelyi Juvenes) 7-7 pont, 3. Matei Mocăniță (ACS Logic Delta Tulcea) 6,5 pont.
Balogh János Emlékverseny: 1. Gabriel A. Guriencu (ACS Logic Delta Tulcea), 2. Luca Donici-Maier, 3. Răzvan Nicolae Popa (mindketten Marosvásárhelyi ISK) 7-7 pont.
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!