Azok után, hogy az elmúlt hetekben számos kínai sporteseményt töröltek az országban kitört koronavírus-járvány miatt, kérdésessé vált, hogy a Forma–1 megrendezheti-e az eredetileg április 19-ére tervezett sanghaji futamát.
Az első döntés megszületett, ám a futam sorsa egyelőre még nem végleges: az Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) közleményben jelentette be, hogy áprilisban nem tartják meg a Kínai Nagydíjat. Hivatalosan azonban egyelőre halasztást emlegetnek, és vizsgálják annak lehetőségét, hogy egy későbbi időpontban sort kerítsenek a versenyre.
– közölte a FIA.
A Vuhanban kitört új típusú koronavírus-járvány keddig összesen 1114 halálos áldozatot szedett, a megbetegedettek száma pedig már a 45 ezerhez közelít.
Kína először 2004-ben látta vendégül az F1 mezőnyét, akkor még a bajnokság hajrájában kapott helyet a futamuk. Azóta megszakítás nélkül adtak otthont a versenynek, 2019-ben pedig őket érte a megtiszteltetés, hogy a királykategória 1000. futama lehettek.
Az áprilisi kínai verseny kiesésével a 2020-as F1-es bajnokságban váratlanul egy négyhetes szünet keletkezett. Április 5-én Vietnám története során először fogadja a száguldó cirkuszt, ezt követően pedig csak egy hónappal később, május 3-án hajt pályára ismét a mezőny, a hosszú kihagyás után visszatérő Zandvoorban, a Holland Nagydíjon.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!