A bajnokság felsőházi rájátszásának 9. fordulójából már kétszer elhalasztott meccset pénteken 18.45-től kellett volna megrendezni, de ezúttal sem tudják lejátszani, mert a csütörtökön elvégzett koronavírustesztek
újabb négy Astra-játékosnál mutattak ki pozitív eredményt.
Az elsőként megfertőződött Ljuban Crepulja mellett ezúttal David Lazar, Constantin Dima, David Bruno és az utánpótláscsapatból Costel Avram kapta el a vírust.
A giurgiui klub korábban megkapta ugyan az engedélyt a megyei közegészségügyi igazgatóságtól, hogy pályára lépjen, de
ennek feltétele az volt, hogy a napokban a játékoskeret minden tagjának két negatív tesztet kellett produkálnia.
Ezt azonban nem tudták teljesíteni, így lehetetlenné vált a találkozó megtartása, a klub hátramaradt mérkőzéseit felfüggesztették.
Az összecsapást minden bizonnyal már nem is lehet megrendezni, hiszen nincs idő rá, a Hivatásos Labdarúgóligának ugyanis augusztus 3-áig, azaz hétfőig kell közölnie az UEFA-val a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában induló együttesek neveit.
A Craiova így akár játék nélkül, zöldasztalnál 3–0-ra megnyerheti az Astra elleni kiszállását, de az is lehetséges, hogy a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) végrehajtó bizottsága hétfői ülésén a pillanatnyi állásnál, vagy a play-offban szerzett pontok átlagával berekeszti a bajnokságot.
A hétfői zárófordulóban a Craiova és a Kolozsvári CFR döntő mérkőzést kellene vívjanak a bajnoki címért – ezt abban az esetben, ha a vasutasok pénteken immár a 21.45 helyett 21.30-tól kezdődő meccsükön pontot szereznek az FCSB otthonában, egy esetleges vereséggel ugyanis könnyen búcsút inthetnek a címvédésnek.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!