Nem várt könnyű mérkőzés a korábban egyértelműen esélyesebbnek tartott marosvásárhelyi csapatra a jelenlegi helyzetében, és bár az első félidőben Alice Roca góljával vezetést szerzett, a hazaiak szünet után egyenlítettek, így csak egy ponttal érkezett haza kiszállásáról az ASA.
A találkozón tizenkét játékossal vett részt az ASA, tehát Székes Károly vezetőedzőnek mindössze egy cserelehetősége volt. A keretet is csak tizenöt labdarúgó alkotja, de Ambrus Beáta, Barabási Kinga és Crina Tămaș sérültek, Bianca Sandu és Jáhn Klaudia pedig megelégelték a csapat kilátástalan helyzetét, és a téli szünetben úgy döntöttek, Magyarországra igazolnak.
A Târgoviște elleni döntetlennel az ASA 19 ponttal egyelőre tartja harmadik helyét a ranglistán a Kolozsvári Olimpia (30) és a Temesvári CFR (22) mögött, azonban nehéz dolga lesz az élmezőnyben maradnia, hiszen előnye csak egy pont a Real Craiova és kettő a Jászvásári Navobi előtt.
Háromhetes szünet következik a bajnokságban, ezt követően a vásárhelyiek április 2-án hazai pályán a Real Craiovát fogadják, de valószínűleg még előtte lejátsszák a Román Kupa negyeddöntős meccsét (a Borgóprundi Heniut fogadják), amennyiben a szövetség szerdán számukra kedvező döntést hoz (zöld asztalnál 3–0-ra nyernek) a múlt csütörtöki meccs ügyében.
Női labdarúgó Szuperliga, 11. forduló:
CSȘ Târgoviște–Marosvásárhelyi ASA 1–1 (0–1),
a vásárhelyiek gólszerzője: Roca.
Az ASA kerete: Drăguș – Rusz, A. Boroș, Vîga, Gorea, Roca, Năznean, M. Boroș, Hosu, Balázs, Meleacă, csere: Adorján. Vezetőedző: Székes Károly.
További eredmények a 11. fordulóból:
Temesvári CFR–Borgóprundi Heniu 1–3 (1–2)
Jászvásári Navobi–Székelyudvarhelyi Vasas Femina 5–2 (1–1)
CS Real Craiova–Nagybányai Függetlenség 3–2 (1–2)
Kolozsvári Olimpia–Bukaresti Fair Play 5–0 (3–0)
Eredmények a 10. fordulóból:
Nagybányai Independența–CSȘ Târgoviște 1–0
Bukaresti Fair Play–Real Craiova 6–1
Borgóprundi Heniu–Kolozsvári Olimpia – március 19.
Székelyudvarhelyi Vasas Femina–Marosvásárhelyi ASA – április 18.
Jászvásári Navobi–Temesvári CFR – május 7.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!