Az első lépésekről szerdán egyeztetett Novák Károly Eduárd sportminiszter Nicolae Ciucă miniszterelnökkel és Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettessel, továbbá Enrico Della Casaval, az Európai Kerékpáros Szövetség elnökével, Alex Ciocannal, a Román Kerékpáros Szövetség elnökével és Cristiano Valoppival, a Román Kerékpáros Szövetség szövetségi edzőjével.
„A mountain bike Európa-bajnokság Romániában való szervezéséről már tavaly egyeztettünk Enrico Della Casaval, az Európai Kerékpáros Szövetség elnökével, akinek ezennel is köszönöm a bizalmát. Hatalmas öröm számomra, hogy egy ilyen szintű versenyt szervezhetünk Romániában. Köszönöm Nicolae Ciucă miniszterelnök úrnak és Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes úrnak, hogy támogatják ennek a jelentős sporteseménynek a szervezését. Ez egy újabb nagy siker a kerékpársport és a román sport számára" – nyilatkozta Novák Károly Eduárd sportminiszter.
A versenyt, amely a párizsi olimpiai játékokon való részvételre való kvalifikációs szakaszok részét képezi majd, 2024 májusának elején szervezik meg több mint 400 versenyző részvételével, négy különböző versenyszámban.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!