Idén augusztusban immár 6. alkalommal szervezték meg a Güdüc MTB hegyikerékpár versenyt, ahol ezúttal már közel 500 résztvevő állt rajthoz. Országos ismertséget ért el az esemény. Egy terepfutóversenyre is sor került az ő szervezésükben, valamint kerékpáros táborban vehettek részt gyerekek nekik köszönhetően.
Mindehhez nagy segítséget jelentett, hogy a Bethlen Gábor Alapnál sikeresen pályáztak és így vásárolhattak egy kisbuszt, amivel a versenyek lebonyolításával járó feladatokat, eszközök és gyerekek szállítását oldhatták meg.
A télen a sízés kerül célkeresztbe, sítábor előkészületei zajlanak
Amint Keresztes-Vakaria Edit elmondta, tervezi, hogy a közelgő havas szezonban visszatér a téli triatlonhoz, újra benevez az országos bajnokságba. Ebben a sportágban Európa-bajnoki bronzérmet szerzett 3 éve, és ha most is jól sikerül teljesíteni, akkor ismét megcélozza a nemzetközi viadalokat is.
„Nyáron a kerékpár és a futás, télen a sízés a fő tevékenységünk. Örülünk, hogy azt tapasztaljuk, részünk van abban, hogy egyre több gyerek és fiatal kezd sportolni Gyergyó-szinten, szívesen jönnek a rendezvényeinkre és jó élményekkel térnek haza. Ugyanígy szeretnénk folytatni jövőre is, és azt szeretnénk, ha mindkét versenyünkön és táborainkban is növekedne a résztvevők létszáma” – mutat rá Keresztes-Vakaria Edit.
(x)
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!