Egyedüli negatívnak mondható visszajelzés az, hogy nagyon nehéz volt a pálya – mondta nevetve Keresztes Zsolt, aki Vakaria Edittel közösen a verseny főszervezője volt. Ennél jobb dicséret nem is kell egy ilyen kerékpáros verseny után, hiszen a terep nehézsége előre tudható volt, és aki ilyen megmérettetésre indul, az nem is számíthat könnyű sétabiciklizésre.
Az is elégtétel, hogy az ország élmezőnyéhez tartozók is rajthoz álltak, sőt maga a legjobb is, hiszen itt volt, és nem meglepő módon győzött is Kelemen Árpád. Ő egy nappal korábban az országos bajnokságon versenyzett, és lett bajnok.
Fontos ugyanakkor a szervezőknek, hogy a gyergyószéki kerékpárosok körében is népszerű az esemény, számos környékbeli indult, és többen dobogóra is állhattak.
Sikerrel versenyzett Fórika Szabolcs, Elekes László, Szilágyi-Szatmári Ágnes, Zöld Róbert és Szőcs László is.
Keresztes Zsolt elmondta, az, hogy most minden jól alakult, sikerült magas színvonalú szervezést lebonyolítani, erőt és ösztönzést ad arra, hogy jövőre még nagyobbat álmodjanak. Hiszik, hogy terjed a rendezvény híre, és jelentősen megnő a versenyzők száma.
Ugyanakkor arra biztatják a szabadidejükben hegyikerékpározó gyergyóiakat is, hogy versenykörülmények között is próbálják ki magukat.
A díjazottak között voltak a gyergyóiak (GY) és egy tekerőpataki (T) versenyző mellett marosvásárhelyi (M), jászvásári (I), székelyudvarhelyi (UH), nagyszebeni (SZ) és csíkszeredai (CS) kerékpárosok is.
A hosszú, azaz az 50 kilométeres távon a nyílt versenyt Kelemen Árpád (CS) nyerte 2:46:50-es idővel, megelőzve Málnási József Attilát (M) és Elekes Lászlót (GY). A hölgyeknél Fodor Emese (UH) volt a leggyorsabb 4:06:18-as idővel. Mögötte Rimniceanu Roxana (I) és Karácsony Kinga (CS) következtek.
A nyílt versenyt a 25 kilométeres távon Coliba Cosmin (I) nyerte 01:24:34-es idővel, majd Ilyés Ferenc (UH) és Csergedi István (M) következtek. A hölgyeknél Szilágyi-Szatmári Ágnes volt az egyedüli induló ezen a távon, 02:25:00 volt az időeredménye.
25 km:
14–18 évesek: 1. Szaniszló Roland (UH), 2. Fórika Szabolcs (T), 3. Zöld Róbert (GY).
19–39: 1. Cosmin Coliba (I), 2. Ilyés Ferenc (UH), 3. Csergedi István (M), illetve 1. Szilágyi-Szatmári Ágnes.
40 évesek és idősebbek: 1. Nan Andrei (CS), 2. Jakab Tibor (M), 3. Fogoros Ioan Florian (SZ).
50 km:
19–39: 1. Kelemen Árpád (CS), 2. Málnási Jázsef Attila (M), 3. Marin Sebastian Laurențiu (I), illetve 1. Rîmniceanu Roxana (I), 2. Karácsony Kinga (CS).
40 évesek és idősebbek: 1. Elekes László, (GY), 2. Alexandru Vasiliu (I), 3. Szőcs László (GY), illetve 1. Fodor Emese (UH).
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!