Csupán két forduló van hátra a teremlabdarúgó 2. Liga alapszakaszából. Az Inter Gyergyó azonban már ezen a hétvégén befejezi a menetelést a 2016–2017-es idényben, ugyanis a május 6-ra kiírt, idegenbeli összecsapást április elsején lejátszották a gyergyóiak. Akkor, a hazai pályán igencsak erős Bukovina Vîcov-al néztek farkasszemet, és ahogy arról már beszámoltunk, 4–4-es döntetlennel zárult a találkozó.
A Bukovina hazai szerepléseihez elég annyit hozzá tenni, hogy a rangsorelső Csíkszeredai Imperial Wet 6–4-es vereséget szenvedett vîcovi kiszállása során, a második helyezett Brassói Colțea pedig csak nagy harc árán tudott egygólos előnnyel nyerni.
Az Inter soros ellenfele, a Futsal Ceahlăul Piatra Neamț hazai pályán pontot veszített a Bukovinával szemben, azonban az idei szereplése összeségében kiemelkedőnek mondható. Az odavágó-sorozat végén ugyanis az első két helyezettel azonos pontszámmal állt a rangsor harmadik helyén, és ezt a helyezését néhány vereség ellenére is sikerült megőriznie. Mi több, már nem is tudja senki leszorítani a dobogóról.
Nem mondható ilyen jónak az Inter idei szezonja,
sok esetben hullattak el értékes pontokat a gyergyóiak. A zöld-narancs alakulat már ősszel is a tabella alsó felében tanyázott, aztán a visszavágók során sikerült valamelyest felzárkózni a középmezőnybe.
A végső helyezésüket nehéz lenne megjósolni, az azonban tény, hogy mindenképp szükség van egy győzelemre az idényzárón, akkor ugyanis esély van rá, hogy fennebb kússzon a csapat a ranglétrán. Ezt persze befolyásolják a többi csapat eredményei is.
A Futsal Ceahlăul az interesek legrégebbi ellenfele,
a két csapat ugyanis már az Inter második hivatalos mérkőzésén is találkozott Szárhegyen, ezelőtt hat évvel, azóta pedig már számos alkalommal csaptak össze a bajnokságban, illetve a Román Kupában. Az idei szezonban játszott odavágó meccsen 3–2-es első félidő után végül a karácsonkőiek nyertek 7–3-ra, de figyelembe véve a gyergyóiak tavaszi jó szereplését, iramos mérkőzésre számíthatunk hétvégén.
Az összecsapás tehát szombaton este 6 órakor kezdődik a gyergyószárhegyi sportcsarnokban, ahová a belépés ezúttal is ingyenes.
Teremlabdarúgás, 2. Liga, 17. forduló:
Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó–Futsal Ceahlăul Piatra Neamț – szombat, 18 óra
Brassói Blue Angel–Brassói Colțea – szombat, 18 óra
Segesvári Pro Tineret–Bukovina Vîcov vasárnap, 17 óra
Futius Buzău–Luceafărul Buzău – május 4.
Csíkszeredai Imperial Wet–Temesvári Informatica II. – még nincs időpont.
Ranglista:
1. Csíkszeredai Imperial Wet 39 pont (16 meccs)
2. Brassói Colțea 39 (15)
3. Futsal Ceahlăul Piatra Neamț 33 (16)
4. Bucovina Vîcov 24 (15)
5. Temesvári Informatica II. 23 (15)
6. Luceafărul Buzău 22 (15)
7. Fortius Buzău 20 (16)
8. Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó 18 (16)
9. Segesvári Pro Tineret 13 (16)
10. Keresztényfalvi Blue Angel 0 (16).
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
Hetvennégy nap után nyert ismét bajnoki mérkőzést a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó Szuperligában, és mikor, ha nem a legjobbkor: a pénteken este hazai pályán a második félidőben talpra állva húzta be az FC Botoșani elleni kiesési rangadót.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!