Az SZKC játékosai jól ismerik a tengerparti együttest, hiszen elődjével, a Konstancai HCM-mel is mindig heves csatákat vívtak. Az újjáalakult klub két évvel ezelőtt még másodosztályúként búcsúztatta a KC-t a Román Kupa nyolcaddöntőjéből, az előző szezonban pedig a negyeddöntőben állította meg az udvarhelyi gárdát.
A múlt szezon pontvadászatának alapszakaszában osztoztak a sikereken, a Dél-Dobrudzsa KC otthon 31–30-ra nyert, míg a KC hazai pályán 31–27-re. A rájátszás első körében is összekerültek, az első mérkőzésen Tálasék sima győzelmet arattak (31–27), a második találkozón Konstanca egyenlített (28–27), míg a mindent eldöntő harmadik összecsapáson Buriceáék büntetőkkel nyertek a városi sportcsarnokban. Így bejutottak a legjobb négy közé, ahol végül a negyedik helyen zártak.
A nyári felkészülési időszakban is találkozott a két csapat, a Székelyudvarhely Kupán 30–30-as döntetlennel ért véget a találkozó.
Konstanca a bajnokságot még a francia Christian Gaudin edzővel kezdte, ám miután hazai pályán kikaptak Suceavától és a Dinamótól, illetve nem bírtak el Temesvárral, továbbá a CSM Focșani otthonában is vereséget szenvedtek, menesztették a román férfi válogatottat korábban irányító szakembert, helyét pedig átmenetileg Marko Isakovic, a csapat korábbi másodedzője vette át.
Irányításával eddig három győzelmet arattak, otthon legyőzték Tordát, majd kettős győzelemmel búcsúztatták a norvég Baekkelaget együttesét az EHF Kupa második selejtezőkörében.
Kérdés, hogy a szombaton és vasárnap lejátszott, sok energiát felemésztő nemzetközi mérkőzés, illetve a hosszú kiszállás miatt mennyire lesz fáradt a tengerparti együttes, de az biztos, hogy izgalmas találkozó vár ma az udvarhelyi kézilabda-szurkolókra.
Az SZKC jelenleg harmadik a táblázaton, a legutóbbi fordulóban megszerezte első pontjait idegenben, 31–19-re győzött a HC Vaslui otthonában. Konstanca három egységre van, jelenleg nincs rájátszást érő helyen, hiszen a kilencedik pozícióban található.
A Székely Medvék szurkolócsoport tagjai 17 órakor találkoznak a Sziget Bisztróban.
A találkozón a fővárosi Bogdan Stark és Romeo Ștefan játékvezetői páros fújja a sípot, az összecsapást élőben közvetíti a Digi Sport 4 és a Telekom Sport 3.
A nyolcadik forduló után szünet következik a bajnokságban, hiszen Európa-szerte összegyűlnek a válogatottak, többnyire edzőtáborokat és barátságos mérkőzéseket rendeznek. A KC keretéből eddig öten kaptak behívót, a fehérorosz válogatottba Vjacsaszlav Szaldacenkát és Makszim Baranaut, az ukrán nemzeti együttesbe Vjacseszlav Szadovijt, míg a magyarba Uros Vilovszkit várják.
A román ifjúsági együttesbe Buzogány Barna kapott meghívót.
Nem csupán a sportolók, hanem az edző, Dragan Djukic is elutazik, ő a montenegrói válogatott szövetségi kapitányaként tart edzést csapatának.
A korosztályos válogatottak is összegyűlnek, az elmúlt időszakban az U17-eseknél többen voltak válogatón – Telegdy Attila, Marosi Zoltán, Gáspár Lehel –, végül Liviu Caba és Szász Előd készülhet a szűkített kerettel egy párizsi felkészülési tornára.
Az U16-osoknál most tartják a válogatót, Katona Tamás bizonyíthatja tudását, hogy az edzőtáborra is a kerettel maradjon. Itt a másodedzői teendőket az ISK-KC trénere, Sipos Lóránt látja el.
Férfi kézilabda Bölények Ligája, 8. forduló:
Bukaresti Steaua–Jászvásári Poli (szerda, 17.30, Digi Sport 2, Telekom Sport 2)
Bukaresti Dinamo–Temesvári Poli (szerda, 19, Digi Sport 2, Telekom Sport 2)
Tordai Potaissa–CSU Suceava (csütörtök, 17.30, TVR HD)
Fogarasi VSK–HC Vaslui (csütörtök, 18)
Nagybányai Minaur–Dunărea Călărași (csütörtök, 18)
Székelyudvarhelyi KC–Konstancai Dél-Dobrudzsa KC (csütörtök, 18.15, Digi Sport 4, Telekom Sport 3)
CSM Focșani–Bukaresti CSM (péntek, 18.30).
A játéknap után a válogatottak mérkőzései miatt szünet következik, azonban a november 5-ére tervezett 9. fordulóból előrehozták a Jászvásári Poli–Bukaresti Dinamo találkozót (szombat, 11 óra).
Férfi kézilabda Bölények Ligája (2017–2018)
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Bukaresti Steaua | 26 | 20 | 1 | 5 | 696–609 | 61 |
| 2. | Tordai Potaissa | 26 | 19 | 0 | 7 | 726–648 | 57 |
| 3. | Bukaresti Dinamo | 26 | 18 | 2 | 6 | 737–649 | 56 |
| 4. | Bukaresti CSM | 26 | 18 | 1 | 7 | 735–636 | 55 |
| 5. | Temesvári Poli | 26 | 17 | 2 | 7 | 683–607 | 53 |
| 6. | Konstancai Dél-Dobrudzsa KC | 26 | 15 | 4 | 7 | 701–636 | 49 |
| 7. | Dunărea Călărași | 26 | 13 | 4 | 9 | 648–648 | 43 |
| 8. | Székelyudvarhelyi KC | 26 | 10 | 2 | 14 | 427–482 | 32 |
| 9. | Nagybányai Minaur | 26 | 10 | 1 | 15 | 642–674 | 31 |
| 10. | CSU Suceava | 26 | 7 | 4 | 15 | 654–676 | 25 |
| 11. | CSM Focșani | 26 | 7 | 3 | 16 | 601–650 | 24 |
| 12. | HC Vaslui | 26 | 7 | 1 | 18 | 637–730 | 22 |
| 13. | Fogarasi VSK | 26 | 5 | 1 | 20 | 585–677 | 16 |
| 14. | Jászvásári Poli | 26 | 2 | 2 | 22 | 573–723 | 8 |
Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kihirdette keretét a törökök elleni világbajnoki pótselejtezőre. A névsorban több meglepetést találunk, a Sepsi OSK kölcsönadott játékosa, Marius Coman is a behívottak között szerepel.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!