A múlt hétközi fordulóban gyengébb kezdés után, a Galaci CSU pályáján az első szettet csak hosszabbításban nyerték meg a vásárhelyiek, de végül esélyeshez méltón felülmúlták ellenfelüket, hétvégén azonban ennél keményebb mérkőzés várt rájuk.
A Karácsonkői Unic ellen szintén nehezebben rázódott bele a játékba az ismét két alapembere, Andreea Petra és Klara Klaric nélkül felálló Medicina, így az első, szoros játszmát elveszítette. Ezután viszont jelentősen feljavult a hazaiak játéka, a következő három szettben végig előnyben játszva esélyt sem adtak a mindössze egy cserével rendelkező ellenfelüknek, és magabiztos teljesítménnyel megszerezték a három pontot.
Ezzel az alsóházban harmadik helyezett Medicina (30 pont) akárcsak az alapszakasz végén, ismét négy játszmában győzött, és két pontra megközelítette az Unicot a ranglistán. A következő, újabb hétközi fordulóban szerdán a vásárhelyiek a 7–12. helyezettek között első Jászvásári Penicilina (38 pont) vendégei lesznek.
Női röplabda, A1 osztály, rájátszás, alsóház, 3. forduló, Pongrácz Antal csarnok:
Marosvásárhelyi Medicina–Karácsonkői Unic 3–1 (23:25, 25:18, 25:22, 25:16)
Medicina: Iancu, Pukarevic, Dobriceanu, Varga, Teianu, Rusu, Buterez, Arniceru, Babaș, Rancz, Molnár, Cauc, Ioan, Pețan. Edző: Predrag Zukovic. Unic: Ciucu, Pintea, Hambele, Andreica, Buz, Dancu, Bobi. Edző: Rareş Gavril. Vezették: Nicolae Marin, Florin Dimachi (mindketten Galac).
További eredmények
Alsóház: Jászvásári Penicilina–SCM U Craiova 3–0 (25:21, 25:15, 25:9), SCM Pitești–Galaci CSU 3–0 (25:12, 25:15, 25:19)
Felsőház: Bukaresti CSM–Lugosi CSM 3–0 (25:18, 25:13, 25:11), CSM Târgoviște–Balázsfalvi Alba 3–0 (25:20, 25:18, 25:22), Bákói Știința–Bukaresti Dinamo 3–1 (25:20, 20:25, 25:16, 25:23)
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!