Rendkívül nagy népszerűségnek örvendett az esemény, 18 nemzet mintegy 701 versenyzője tette próbára a tudását, legtöbben pedig annak reményében érkeztek, hogy kiharcolják a világbajnoki részvételi jogot.
Baranyi Zsófia edző kíséretében háromszéki karatékák is jelen voltak Salzurgban, Fejér Milán U14 -50 kg és Péter-Csiki Csanád kadet -57 kg-os súlycsoportban tesztelte magát. Csanád hatalmas menetelést hajtott végre, első ellenfele a német Namylik Felix volt, akit 1:0 arányban sikerült legyőznie, majd utána a döntőben a magyar Bene Csabával (KSI) került össze. A párharc igazán szoros volt, még az utolsó 10 másodpercben is 3:3 volt az állás és az ellenlábasánál volt az előny (senshu),
de Csanádnak az utolsó másodpercekben sikerült megszereznie a győztes pontot és végül 4:3 arányban nyerni tudott.
„Úgy mentünk el erre a versenyre, hogy nekünk ezt most meg kell csinálni. Csanádnak matematikai esélye volt a kijutásra, úgyhogy nem kis szerencsére is szükségünk volt ezen az eseményen.
– olvasható Baranyi Zsófia edző nyilatkozata a klub honlapján.
Mindemelett Fejér Milán egészen magabiztos küzdelmekkel szintén aranyérmet szerzett saját korosztályában.
Ezzel az eredménnyel két háromszéki versenyző is (Török Panka, junior -59 kg és Péter-Csiki Csanád, kadet -57 kg) az utazó válogatott keret tagja lett, akik Magyarországot képviselhetik a korosztály legrangosabb világversenyén, Velencében.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!