A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) beszámolója alapján a Vasas magját a kiöregedő utánpótlás korosztály alkotná. Több komoly partnerrel is kapcsolatban áll a budapesti klub, amely a pénzügyi fedezetet így biztosítaná, a csapat hazai mérkőzéseit pedig a káposztásmegyeri csarnokban rendezné.
A debreceniek közösségteremtésre és komoly hagyományokkal rendelkező egyetemi sportéletre alapozzák pályázatukat. Cél, hogy a versenysport mellett az egyetemi oktatásban is részt tudjanak venni a játékosok, ehhez a város és az egyetem nyújtja a szükséges támogatást.
A gyergyói hokisport idén 70 éves, és a kerek évfordulón visszatérne a magyar bázisú bajnokságba.
A helyi közösség életében nagyon fontos a jégkorong, telt házas mérkőzésekkel számolnak. A csapat indulásának anyagi fedezetét helyi és magyarországi vállalkozók biztosítanák.
Az elhangzott vélemények alapján a liga vezetése egyeztet a pályázókkal a csapatok által kért garanciákról. A megbeszéléseket követően a liga vezetése állít össze egy előterjesztést, melyet továbbít az MJSZ szakmai bizottságának.
A szakmai bizottság döntése után a csatlakozások befogadásáról a végleges döntést az MJSZ elnöksége mondja majd ki.
Az elmúlt szezonban kilenc klub indult az Erste Ligában: a Budapesti MAC Budapest, a Miskolci DVTK Jegesmedvék, a Csíkszeredai Sportklub, a Brassói Corona, a Dunaújvárosi Acélbikák, az EV Vienna Capitals, a Fehérvári Titánok, a Ferencváros és az Újpest.
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!