A tíz évesek 200 méter gyors, míg a tizenegy évesek 200 méter gyors, illetve 200 méter vegyes úszásban kellett szintidőt úszniuk ahhoz, hogy részt vehessenek a júniusi országos döntőn, Brassóban.
Kuti Anita első komoly versenyén van túl, és 200 méter gyorson bőven teljesítette a szintidőt, akárcsak Bokor Balázs és Csergő Melinda, mindkét távon jól teljesítettek, így bejutottak az országos döntőbe. Szabó Szélyes Szilárd szintidőt úszott 200 m vegyesen, ám a 200 m gyorson 7 másodperccel lassabb volt, így nem lehet ott a júniusi fináléban.
Mind a négy úszásnemben rendeztek 50 méteres versenyt is, mellúszásban Bokor Balázs 42.61-es idejével a dobogó második fokára állhatott fel.
Jövő hét végén a kadet korosztályon lesz a sor, akik ugyancsak Bákóba utaznak, hogy kvalifikációt szerezzenek az országos döntőre, Udvarhelyről Csáki Villő, Ilyés Dániel és Kun Bence fog rajtkőre állni, mindannyian első évesek korosztályukban.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!