Korábban már több Székelyudvarhelyi KC-s játékos is fontos szerepet kapott a román férfi ifjúsági kézilabda-válogatottnál. Ezúttal is behívták Buzogány Barna kapust, illetve a Grundfos Tatabányára igazolt balátlövőt, Fekete Dánielt.
Ugyanakkor Sorin Toacsen, a román férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya levelet küldött Orosházára is, és értesítette az FKSE-Linemart, hogy szívesen látná csapatában Mihály Zsoltot.
„Újabb válogatott játékossal büszkélkedhet egyesületünk. Fiatal tehetségünk, az alig 20 esztendős Mihály Zsolt a napokban a román ifjúsági válogatottba kapott meghívást.
Zsolt, vagy ahogyan mindenki ismeri, Szöszi eddig 13 alkalommal szerepelt NB I-es csapatunkban, de Magyar Kupa és Liga Kupa találkozókon is pályára lépett, és ifjúsági csapatunkat is többször segítette” – írja honlapján a klub.
A balátlövő Mihály Zsolt egyébként a korosztályos román válogatottakba már kapott behívót, de a nagyifjúságiaknál még nem sok lehetőséghez jutott.
A válogatott április 1-jétől 5-éig Nagyváradon edzőtáborozik, majd ezt követően, 5. és 9. között Lengyelországba részt vesz egy felkészülési tornán.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!