Hirdetés

Három próbában az országos elitben a Székelyudvarhelyi ISK asztaliteniszezői

Csapatban és vegyespárosban bronzérem, egyéniben pedig ezüstérem kerül Toró Dávid nyakába
Fotó: László Ildikó

Öt napon keresztül Székelyudvarhelyen rendezték az U13-as korosztály számára az országos asztalitenisz-bajnokság idei kiírását. Háromszor is felálltak a dobogóra a házigazdák.

2024. április 28., 17:25

Szerdától vasárnapig a városi sportcsarnokban 12 asztalon, sorrendben csapatversenyben, vegyespárosban, párosban és egyéniben zajlottak a küzdelmek, mind a lányoknál, mind pedig a fiúknál. Több mint 300 gyerek, valamint 61 csapat nevezett a Román Asztalitenisz-szövetség égisze alatt zajló eseményre.

Hirdetés

A György István és György Szilárd által felkészített Székelyudvarhelyi ISK 22 sportolóval vágott neki a viadalnak, a keretében az országos ranglistán az első helyen álló Toró Dáviddal.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A fiúknál a csapatversenyben az ISK az elődöntőben szenvedett vereséget, a Toró Dávid, Bârdaș Márk, Gergely Álmos és Sárkány Levente összetételű együttes nyakába a bronzérem került.

A vegyespárosok csatájában Toró Dávid az aradi Madar Mayával szintén az elődöntőben maradt alul, itt is a harmadik helyezést könyvelhettek el.

Egyéniben már a döntőig menetelt Dávid, itt megismétlődött a Román Kupa fináléja, a kolozsvári Alexandru Pop volt az ellenfele. Ezúttal utóbbi 3–1-re diadalmaskodott, így ezüstéremmel zárta az országos megmérettetést a székelyudvarhelyi fiatal tehetséges asztaliteniszező.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

„Ebben a szezonban Székelyudvarhelyen volt a Román Kupa, most pedig az országos finálé is. Ez nem kicsi dolog, a szövetség bízik bennünk és a szervezésben is. Ráadásul két napon keresztül itt volt a szakszövetség elnöke is, Cristinel Romanescu is.

Egyre erősebb az országos mezőny, nagyon sok jó képességű gyerek volt a városi sportcsarnokban. Jó lábakon áll az utánpótlás-nevelés, azt megállapította az elnök is.

Összességében elégedett vagyok a csapatom teljesítményével, bár, az országos bajnoki cím megkaparintása elmaradt, de három érmet itthon tartottunk. Mindenki odatette magát, Gergely Álmos játékát kiemelném, ő a csapatpróbán stabilan teljesített, egyéniben a negyeddöntőben kapott ki. A lányok is a főtáblára kerültek, szóval pozitív gondolatokkal zártuk ezt a tornát” – összegzett a Székely Sportnak az Udvarhelyi ISK edzője, György István, aki egyben az U13-as romániai válogatott szövetségi kapitánya is.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Nincs sok idejük a pihenésre, a vasárnapi döntő után a tréner és tanítványa, Toró Dávid elindult Szarajevóba, az European Youth Series következő állomására.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Pályán a Sepsi OSK, Forma–1 és Atlético–Barcelona – a vasárnapi sportműsor

Hazai pályán fogadja a Voluntarit a Sepsi OSK, a Kolozsvári CFR az Universitatea Craiovát. A Forma–1 mezőnye São Pauloban versenyez, a MotoGP Katarban zárja a hétvégét, a La Ligában Atlético Madrid–Barcelona, a Serie A-ban Fiorentina–Juventus következik.

Hazai pályán az FK Csíkszereda, Valencia–Real Madrid – a szombati sportműsor

Hazai pályán fogadja a Kolozsvári U-t az FK Csíkszereda a Szuperliga 15. fordulójában, este az FCSB a Corvinult, a Farul a Rapidot látja vendégül. A La Ligában Valencia–Real Madrid, a Bundesligában Mainz–Bayern München, Katarban a MotoGP sprintfutama.

Rögbimeccs, újabb Szuperliga játéknap – a pénteki sportműsor

Tonga ellen játszik a román rögbiválogatott, a labdarúgó Szuperliga újabb fordulóját indítják, Katarban kezdődik a MotoGP-hétvége.

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!