A 171 versenyzőt felvonultató megmérettetésen a Csíkszeredai VSK és ISK sportolóit Albu Botond, Papp Róbert Flórián és Szőcs László edzők készítették fel és kísérték el.
Első helyen Kopacz Sarolta végzett, aki az U18-as korosztály 70 kilogrammos súlycsoportjában aranyérmet nyert. A 66 kg-os kategóriában két bronzérem is Székelyföldre került: Balogh Péter és Koka Krisztián egyaránt a harmadik helyen zártak. Mellettük Magyari Dávid az 5., míg Farkas Dávid, Márton Medárd és Barabás Dávid a 7. helyen fejezték be a versenyt.
Szőcs László edző elmondta, a viadal fontos állomása volt az év eleji felkészülésnek. „Örülünk és hálásak vagyunk a Magyar Judo Szövetségnek, hogy lehetővé tette számunkra a részvételt a Magyar Kupán.
Összességében elégedettek vagyunk a teljesítményükkel, és már az Európa Kupára készülünk, amely előtt Szatmáron edzőtáborozunk majd – zárta gondolatait a tréner.
Cselgáncs Magyar Kupa, U18-as korosztály, Győr:
Kopacz Sarolta, 70 kg – 1. hely (Csíkszeredai VSK)
Balogh Péter, 66 kg – 3. hely (Csíkszeredai ISK, Csíkszentdomokos)
Koka Krisztián, 66 kg – 3. hely (Csíkszeredai VSK)
Magyari Dávid, 73 kg – 5. hely (Csíkszeredai VSK)
Farkas Dávid, 66 kg – 7. hely (Csíkszeredai VSK)
Márton Medárd, 73 kg – 7. hely (Csíkszeredai VSK)
Barabás Dávid, 73 kg – 7. hely (Csíkszeredai VSK)
A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.
A Corvinul elleni vereségről, az FK Csíkszereda pénzügyi helyzetéről, az önkormányzati támogatások hiányáról, Kleinheisler László távozásáról és a klub jövőjéről is őszintén beszélt Szondy Zoltán a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 35. Tusványoson.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!