Botoșani-ban rendezték meg múlt hét végén a kadet korosztályú birkózók országos bajnokságának döntőjét, melyre az udvarhelyi ISK tíz versenyzővel utazott el. A fiatalok közül hárman nem találtak legyőzőre: Balázs János (42 kg-os súlycsoport), Tófalvi Richárd (52 kg) és Lőrincz Botond (85 kg).
Rajtuk kívül Lajbert Engelhard (100 kg) is bejutott a fináléba, de ő nem tudta megverni ellenfelét, így a második helyet szerezte meg. Deák Krisztián nyakába is érmet akasztottak, ő harmadikként végzett az 50 kg-osok között, Pál Szabolcs pedig ötödik lett a 63 kilogrammosok versenyében.
A dobogós helyezéseknek köszönhetően a nem hivatalos csapatversenyben is elsők lettek az udvarhelyiek, megelőzve Călărași, Buzău és Resicabánya együttesét. A fiatalokat Bodrogi Csaba, Katona László, László Szabolcs, Balázs Imre és Józsa Gábor készítette fel.
„A tíz döntőből négyben ott voltunk. Ez nagyon szép teljesítmény. Őszintén gratulálok a fiúknak. Rengeteg áldozatot hoztak.
Többek közt Tófalvi Richárd 5 kg-ot fogyott, hogy beférjen a súlycsoportba, Laiber Engelhard pedig 8 kg-ot adott le hasonló okok miatt.
Küzdöttek, mindent beleadtak, hogy idáig eljussanak. Azt kívánom, adja Isten, hogy tovább folytassák és a világversenyeken is szép eredményeket érjenek el” – közölte Bodrogi Csaba edző.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!