Hétvégén rendezték meg a 19. Csordás József Nemzetközi Meghívásos Karate Emlékversenyt, közismert nevén az Avas Kupát, a Miskolci Egyetem körcsarnokában. Az eseményen három ország – Románia, Szlovákia és Magyarország – fiatal karatékái mérték össze tudásukat, összesen 539 nevezéssel, hat küzdőtéren.
A sepsiszentgyörgyi Sport-All utánpótláskorú sportolói ismét bizonyítottak: a 35 fős csapat 30 érmet gyűjtött be, ezzel a verseny egyik legeredményesebb egyesülete lett.
Az edzők, Baranyi Zsófia és Virág András irányításával a fiatalok 10 arany-, 11 ezüst- és 9 bronzérmet szereztek.
„Idén is jó hangulatban telt a viadal, ahol az utánpótlás sportolóink korrekt körülmények közt tapasztalhatták meg a versenyzést és gyakorolhatták mindazt, amit az edzéseken tanulnak. Az ilyen eseményeken nemcsak a gyermekek tanulnak meg szembenézni a kihívásokkal, hanem a szülők is, akik elkísérnek minket ezekre a megmérettetésekre” – fogalmazott Virág András edző.
Az Avas Kupa közel két évtizede biztosít lehetőséget a fiatal karatékáknak a nemzetközi szintű erőpróbára, és idén is hozzájárult ahhoz, hogy a sportolók élményekkel, tapasztalatokkal és értékes eredményekkel gazdagodjanak.
A háromszéki fiatalok számára nincs megállás, hiszen következő megmérettetésük már a belgiumi Liège Open lesz, ahol Török Panka, Jakab Eszter, Fejér Milán és Péter-Csiki Csanád képviseli majd a klubot Baranyi Zsófia edző kíséretében.
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!