A 35 éves pilótának ez volt az idei negyedik és pályafutása 88. futamgyőzelme, így már csak három hiányzik neki ahhoz, hogy beállítsa a hétszeres világbajnok Michael Schumacher 91 sikert számláló rekordját. Egy másik Schumacher-csúcsot ugyanakkor megdöntött Hamilton, mivel karrierje során immár 156 dobogós helyezésnél jár.
A címvédő mögött Barcelonában Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője lett a második, míg Hamilton csapattársa, a finn Valtteri Bottas a harmadik. A koronavírus-fertőzésből felgyógyult mexikói Sergio Pérez (Racing Point) ötödik, csapattársa, a kanadai Lance Stroll pedig negyedik lett. A Ferrarival változatlanul szenvedő, négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel ezúttal pontokat szerzett, miután hetedikként ért célba.
A rajtot Hamilton jól kapta el, megőrizte a vezető pozíciót, Bottas viszont két helyet is veszített, miután előbb Verstappen, majd Lance Stroll (Racing Point) is elment mellette az első kanyarkombinációban. Az első kör végén Hamilton, Verstappen, Stroll volt a dobogós helyen száguldók sorrendje, de Bottas az ötödik körben egy előzéssel feljött harmadiknak.
A 22. körben Verstappen – miután többször is panaszkodott rádión a gumik állapotára – a boxban járt, és a kerékcsere után a harmadik helyen jött vissza a pályára. Egy körrel később Hamilton és Bottas egymás után állt ki friss abroncsokért, ezt követően visszaállt a korábbi sorrend. Hamilton előnye négy másodperc körüli volt a második Verstappennel szemben, Bottas pedig öt másodperccel maradt el a holland mögött.
A második kerékcserék sorát is Verstappen kezdte, ő a 42. körben ment ki a boxba, majd Bottas a 49., Hamilton pedig az 51. körben kapott friss abroncsokat. Így 10 körrel a leintés előtt Hamilton vezetett több mint 13 másodperces előnnyel Verstappen előtt, harmadikként pedig Bottas száguldott.
A hajrában Hamilton sikerét semmi nem veszélyeztette, Verstappennek pedig sikerült megtartania a második pozíciót Bottas előtt, aki az utolsó két körre teljesen új gumikat kapott, így a leintés előtt megfutotta a verseny leggyorsabb körét, amelyért plusz egy világbajnoki pontot gyűjtött.
A vb két hét múlva Belgiumban (augusztus 30., Spa-Francorchamps) folytatódik.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!