A két román teniszező csatája közel másfél óráig tartott. Az első szettben Halep hamar elhúzott 3:0-ra, ám Begu visszakapaszkodott, de nem tudott egyenlíteni, így a szettet a világranglista második Halep 6:3-ra nyerte.
A második szettben szorosabban alakult a csata, Begu 4:3-ra is vezetett, ám innen Halep begyújtotta a rakétáit, simán fordított és megnyerte a mérkőzést.
Halep következő ellenfele a 25. helyen kiemelt amerikai Amanda Anisimova lesz.
Visszalépett a Roland Garrostól Serena Williams. A hatodik helyen kiemelt amerikai játékos megnyerte első fordulós mérkőzését de közölte, hogy nem tudja folytatni a szereplést. Az amerikai klasszis Achilles-ín-sérülés miatt lépett vissza. Williams második körös ellenfele, a bolgár Cvetana Pironkova játék nélkül került a legjobb 32 közé.
Roland Garros, nők, 2. forduló:
Simona Halep–Irina Begu 6:3, 6:4
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!