A csehországi viadalt megelőzően a világranglistán jelenleg második Simona Halep legutóbb február 22-én játszott tétmérkőzést. Akkor a kazah Jelena Ribakina ellen tudott nyerni a dubaji tenisztorna döntőjében.
A prágai salakon Halep nehezen jutott túl szlovén ellenfelén. A keddi mérkőzés első játszmáját a román versenyző 6:1-re hozta, a másodikat viszont ugyanilyen arányban veszítette el. A mindent eldöntő harmadik szett rövidítéssel ért véget, a tie-breakben a hetedik meccslabdáját értékesítette a torna papíron legnagyobb favoritja.
Halep két és fél óra alatt harcolta ki a győzelmet, a második körben pedig a cseh Barbora Krejcikova lesz az ellenfele.
A házigazdák képviselője a selejtezőből jutott főtáblára, ahol a karánsebesi Patricia Maria Țiggel szemben nyert 6:4, 6:3 arányban.
Egy másik román játékos, Irina-Camelia Begu bejutott a második fordulóba, miután kisebb meglepetésre jobbnak bizonyult a kilencedikként kiemelt lett Anastasija Sevastovánál (6:2, 6:2). Begu a legjobb 16 között az Aliona Bolsova (spanyol)–Leonie Küng (svájc) mérkőzés győztesével találkozik.
Elena-Gabriela Rusenek nem sikerült továbbjutnia, a 22 éves bukaresti lányt a lengyel Magdalena Frech búcsúztatta 7:6 (10:8), 6:3-as sikerrel.
Párosban is volt román érdekeltség, a negyedik helyen kiemelt Monica Niculescu/Raluca Olaru kettős sikerrel vette az első akadályt. Ők az Ulrike Eikeri–Elixane Lechemia norvég-francia duót ejtették ki három játszmában, 1:6, 6:3, 12:10-zel mentek tovább.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!