Hirdetés

Ha kell, biciklizni is lehet a víz alatt

Gyakorlatilag bármit lehet a víz alatt űzni
Fotó: My Lake

2022. május 21., 11:49

Búvártanfolyamok, vízi terápiák és víz alatti kocsma üzemeltetése mellett számos gyerekeknek szóló programot is kínál a My Lake családi vállalkozás. Ezeken a kisebbek kedvet kaphatnak elsajátítani e nem mindennapi sportot. Szabó Kolos búvároktatóval beszélgettünk, aki kisiskolásoknak tartott előadásairól mesélt, valamint a gyerekek búvárkodási lehetőségeibe is bevezetett.

2022. május 21., 11:49

Székelyföldön búvárkodással 2013 óta foglalkozik a Szabó család, akik dálnoki tavukban búvártanfolyamokat, fogyatékkal élő gyerekek számára vízi terápiákat tartanak, de mindezek mellett víz alatti kocsmát is üzemeltetnek.

„A székely felnőttek számára ott van a víz alatti sörözőnk, ezzel a mézesmadzaggal csaljuk le őket a víz alá” – nyilatkozta Szabó Kolos, a My Lake búvároktatója.

Hirdetés

A csapat a gyerekek terén is komoly tapasztalattal rendelkezik, hiszen 2015 óta részt vesznek az Iskola másképp programban. A tanintézményekben tartott interaktív előadásaik során az 1.–6. osztályos tanulókat bevezetik a búvárkodás szépségeibe, de szívesen látják őket Dálnokon is.

Nagy népszerűségnek örvend a gyerekek körében •  Fotó: My Lake Galéria

Nagy népszerűségnek örvend a gyerekek körében
Fotó: My Lake

„Van, amikor én látogatok el az osztályokba, de van, amikor ők jönnek el hozzánk Dálnokra. Az iskolásoknak tartott előadásaim során arról szoktam beszélni, hogy a búvárkodás nagyon kreatív sport. Amilyen hobbid van a felszínen, azt meg tudjuk csinálni a víz alatt is. Ha játszani akarsz, akkor játsszunk! A tanulók szoktak olyan sportokat felsorolni, amiket szerintük nem lehet a víz alatt űzni, de eközben én az esetek többségében bebizonyítom, hogy mégis” – mondta Kolos.

Ha a gyerekeknek felkelti az érdeklődésüket ez a különleges sport, akkor ellátogatnak Dálnokra, ahol lehetőségük adódik, hogy kipróbálják a merülést.

Gyerekekkel sokkal könnyebb az első merülés, mint a felnőttekkel. Ők sokkal bátrabbak és bíznak bennem

– vallotta az oktató.

•  Fotó: My Lake Galéria

Fotó: My Lake

Intenzíven búvárkodni 10 éves kor fölött lehet, viszont az ehhez tartozó felszerelések drágák. A My Lake a gyerekek számukra kezdeményezett egy programot, amely során a merülés költségeinek egy részét az érdeklődő fiatalok önkénteskedéssel kiválthatják.

Dálnokon a búvárkodást kipróbálni vágyó kicsik kertészkednek, vízi növényeket ültetnek, füvet nyírnak, festenek, cserében pedig búvárkodhatnak.

„Ez a nem mindennapi sport eléggé költséges. Ahhoz, hogy mindenki megtapasztalhassa ezt az élményt, kitaláltuk ezt az önkéntes programot. Igy a gyerek merülését nem a szülő finanszírozza, de nem is ajándékba kapja, hiszen egy részéért megdolgozik“ – zárta gondolatait Szabó.

Ha egy gyerek búvártanfolyamot szeretne végezni, akkor annak az anyagi részét szintén kiválthatja önkéntes tevékenységekkel. A kurzus elvégzése után kap egy 18 méter mélyre érvényes merülési engedélyt a világ bármely részén.

•  Fotó: My Lake Galéria

Fotó: My Lake

Szabó Kolos elmondása szerint a búvárkodás a kreativitáson alapszik, a felszíni életet pedig könnyen össze lehet vonni a víz alattival. Ennek alapján a kezdő tanfolyam elvégzése után a tanuló további ötven képzés közül választhat. Ilyen például

a jég alá, a buvárpalack nélküli, a roncsok közti merülés, valamint a víz alatti természetfotós, természetkutató.

Ha valaki elhatározza magát és öt évet rá szán az életéből, akár oktató is válhat belőle.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!