Gyergyószentmiklóson csapott össze hétfőn este a Progym és a Brassói Corona a román jégkorongbajnokság alapszakaszában. A hatvan perc legnagyobb részében a piros-fehérek uralták a játékot.
A brassóiak nem tudták ráerőltetni akaratukat a harcosan, lelkesen és taktikusan hokizó, a szurkolótábor által végig magas fokozaton buzdított gyergyóiakra.
Vaclav Novak kezdte meg a gólgyártást, remek mozdulattal becsapva a Corona kapusát, majd Kozma Zsolt bombázott emberelőnyben a vendégek hálójába.
Bíró Mátyás szépített egy védelmi hiba után, de Daradics Csaba gyorsan visszaállította a kétgólos különbséget.
Az első harmad Mihály Árpád találatával végződött, azaz 3–2-es Progym-vezetésnél mentek pihenni a csapatok. A szünet után pár percig úgy tűnt, az öltözőben ragadtak a házigazdák, és ez a rövid időszak elég volt a brassóiaknak, hogy fordítsanak: Molnár Zsombor és Braden Walls talált be a Coronától.
A gyergyói reményeket az újonnan igazolt center, Nikita Bucenko hozta vissza, aki váratlan mozdulattal, az alapvonalról is be tudott találni Tőke ketrecébe.
Az utolsó játékrész elején sorsdöntő pillanatban szerzett újra vezetést a Progym. Dimitrij Nimenko volt a gólszerző. Ezután a házigazdák igyekeztek tartani az eredményt, a brassóiak pedig sehogy sem találtak rést a védelmen.
Edzőjük a találkozó hajrájában a kapust is lehozta, de ennek a Progym drukkerjei örültek: Vaclav Novak küldte a korongot az üres ketrecbe. 6–4 lett a vége.
A két csapat kedden este 18.30-kor ismét összecsap, a helyszín ismét Gyergyószentmiklós.
Jégkorong, román bajnokság, alapszakasz, hétfő esti meccs:
Gyergyószentmiklósi Progym–Brassói Corona 6–4 (3–2, 1–2, 2–0),
gólszerzők: Vaclav Novak (4. és 60. perc), Kozma Zsolt (11.), Daradics Csaba (17.), Nikita Bucenko (33.). Dimotrij Nimenko (42.), illetve Bíró Mátyás (15.), Mihály Árpád (17.), Molnár Zsombor (23.), Braden Walls (23.).
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!