A Mihai Marchis, Ntaniel Tsziokasz, Dorin Găbudean, Vasile Robciuc és György Szilárd alkotta kolozsvári csapat végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a Szuperligában. György Szilárd a bajnokság egyik legeredményesebb játékosa is volt, a szezonban mindössze kétszer hagyta el vesztesként az asztalt.
Az elődöntőben a kolozsvári csapat kiélezett és emlékezetes mérkőzéseken maradt alul, a Pristavu Câmpulung mindkétszer 5–4-es győzelmet aratott. A Poli a bronzéremért a Sepsiszentgyörgyi Electricával csapott össze, és magabiztos játékkal 5–2-re verte ellenfelét (György Szilárd két mérkőzést nyert meg).
A bajnoki címet drámai csatában a CS Mioveni szerezte meg, a döntő visszavágóján 5–3-ra legyőzte Câmpulung csapatát. Mivel az első mérkőzést a Pristavu ugyancsak 5–3-ra nyerte, a szettkülönbség döntött, ebben pedig eggyel jobbnak bizonyult a Mioveni.
Kolozsvár női csapata a bajnokság ötödik helyén végzett, az együttes egyik meghatározó játékosa a székelyudvarhelyi Kaloz Anita volt.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!