Hirdetés

Gyergyószentmiklós központjában rendeznek autóversenyt

Már volt autóverseny Gyergyószentmiklós központjában, de ilyen még soha

2017. augusztus 25., 11:21

Benzingőz és gumiszag, motorok bőgése és száguldás: ez váltja a gyergyószentmiklósi városközpont vasárnap délkor megszokott nyugalmát. Eddig itt még sosem látott autóverseny helyszíne lesz a főtér.

2017. augusztus 25., 11:21

Be the best in Gyergyó, azaz Légy a legjobb Gyergyóban – ez a neve annak az autós ügyességi és szlalomversenynek, amit vasárnap délben rendeznek a város főterén. Ilyenre még nem volt példa: a központi park körüli út egész körben versenypályává változik, ott száguldanak az autók.

Amint azt Bilibók Csongor, a házigazda Hexan motorsport klub illetékese elmondta, arra törekednek, hogy olyan élményt nyújtsanak a nézőknek és versenyzőknek, amilyent még nem tapasztaltak. Ezért is döntöttek úgy, hogy ebben az évben a korábban megszokott kisebb versenyek helyett egyet, de igazit szerveznek.

Hirdetés

A park lesz a nézőtér

Az autók a főtér Márton Áron utcai végén rajtolnak, a megszokott közlekedési iránnyal ellentétesen a Fenyő áruház felé haladnak, majd a posta előtti úton végigszáguldanak, hogy aztán a városházával szemben visszakanyarodjanak a fejlesztési bank (BRD) előtti célvonalhoz. Két kör megtétele után érkeznek a célba.

A pályán nemcsak gyorsnak, de ügyesnek is kell lenniük a versenyzőknek. Amint Bilibók Csongor fogalmazott, „felturbózott ügyességi verseny” lesz, több erre kialakított terepakadály között kell majd szlalomozni.

Fontos tudnivaló, hogy a házak melletti járdák biztonsági okokból le lesznek zárva, a nézők a park széli sétányokról követhetik az eseményeket. A parkba a Gimnázium utcánál és a a Kossuth Lajos utca sarkától lehet majd bejutni. Természetesen csak olyankor, amikor a szervezők 4–5 percre megszakítják a versenyt, és nem lesz autó az úton.

Izomautók fokozzák a látványt

A robajt és a gumifüstöt garantálja két driftpilóta, azaz Szabó István és Kovács Károly produkciója, akik 400 lóerő feletti izomautókkal mutatnak ízelítőt sportágukból. Mindketten a hazai driftbajnokság élmezőnyéhez tartoznak. Ők az élményt növelik, de a szlalomverseny résztvevői számára lesz igazán izgalmas a viadal.

A futamra vasárnap délelőtt 9–11 óra között lehet benevezni. 11–12 óra között lesz a pályaismertető, a verseny pedig 12 órakor kezdődik. Hogy meddig tart, az a benevezők számától függ, a szervezők remélik, minél többen rajthoz állnak majd.

Benevezni a Hexan Motorsport és a Richi Racing team által szervezett versenyre a pilóták tapasztalatától és az autó felépítésétől függően a következő kategóriában lehet:
1. Amatőr >1600 cm3
2. Amatőr 3. Pro I.,
4. Pro II. (módosított autók)
5. Junior,
6. Hátsókerék-meghajtás, RWD.

További információk a 0744–152243-as telefonszámon szerezhetők Bilibók Csongornál.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!