Az U16-os korosztályban Balázs Szabolcs műlesiklásban és óriás műlesiklásban is remekelt, mindkét versenyszámot megnyerte. Keresztes Előd kevéssel lemaradva a dobogóról, 4. lett óriás műlesiklásban.
Az ifiknél, azaz az U18-as korosztályban is folytatódott az éremgyűjtés. Zöld Róbert első lett óriás műlesiklásban és harmadik műlesiklásban.
Ugyancsak egy arany és egy bronzérem a mérlege Bencze Mártonnak is, annyi különbséggel, hogy ő a műlesiklást nyerte és óriás műlesiklás versenyszámban lett harmadik. Lőrincz Eszter az óriás műlesiklásban bronzérmet szerzett, míg Vargyas Szilárd és Kémenes Noémi mindketten 4. helyen zárták a műlesiklást.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!