Az első menetet megnyerte Csiki Róbert a junior korosztályban Európa-bajnokságot nyert Oláh Leventével szemben a Debrecenben zajlott országos bajnokságon, de a másodikban jött egy sérülés, és a ringorvos nem engedte tovább folyni a mérkőzést. Így a gyergyószentmiklósi fiú ezüstérmes lett a 60 kilós súlycsoportban.
Edzője, Huszár Árpád így összegzett a verseny után: „Nagyszerű érzés volt edzőként a sarokban lenni az első menet alatt.
Sajnos aztán jött a sérülés. Nagy kár, hogy ez történt, de hát ilyen ez a sportág. Dolgozunk tovább a céljainkért. Nagyon-nagyon büszke vagyok a sportolómra.”
Csiki Róbert a döntőt megelőzően a legjobb nyolc között Sándor Dominik (Vasas) ellen húzott kesztyűt, és a második menetben döntő fölénnyel nyert, az elődöntőben pedig Veiland László (MTK) ellen már az első menetben véget ért a küzdelem, a mérkőzésvezető bíró ismét döntő fölénnyel elért győzelem után emelhette fel az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub – Felcsút SK sportolójának a kezét.
A következő időszakban is nagy kihívás vár egy gyergyói bokszoló fiatalra. Közeleg a junior Európa-bajnokság, ahol Benedek Péter Magyarország válogatottjának színeiben lép majd szorítóba.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!