A tizenkét fős válogatott gerincét a 2009-ben és 2010-ben született székelyföldi tehetségek alkotják: a csapatban összesen hét versenyző képviseli Csíkszeredát és Gyergyószentmiklóst.
A felkészülés májusban kezdődött hazai edzésekkel, majd Bukarestben orvosi vizsgálatok következtek. Rögtön utána Brassópojánán és Cheile Grădiștei-n zajlottak az erőnléti és lövészeti felmérők: a lányoknak 2, a fiúknak 2,5 kilométeres futást, különféle erőnléti gyakorlatokat és 40 lövést (álló és fekvő helyzetből) tartalmazó céllövészetet kellett teljesíteniük.
A válogatottban Gál Gergő és Páll Csaba a Gyergyószentmiklósi ISK-t, valamint Györpál Csenge, Pályi Krisztina, Kelemen Nóra, Márton Jázmin és Bíró Magor a Csíkszeredai ISK-t képviseli.
A szakmai munkát Márton Szilárd vezetőedző irányítja, segítői Kristó Lóránt és Czont Attila, míg a teljes EYOF-projekt koordinációját Márton Simon látja el. A nyári edzések Hargitafürdőn folytatódnak, majd július végén sírolleres biatlonversenyek következnek.
„A nyár végére ausztriai edzőtáborozást tervezünk, majd ősszel a gleccseren, havas környezetben folytatjuk a munkát. Az emberanyag jó, de kamasz gyerekekről beszélünk – változhat a fizikum, a motiváció, sok a bizonytalansági tényező. Egyelőre annyi biztos, hogy mind komolyan dolgoznak” – fogalmazott Márton Szilárd.
Az elmúlt idényben különösen jól szerepelt Pályi Krisztina és Bíró Magor, akik továbbra is a legnagyobb reménységek közé tartoznak. A Román Olimpiai Bizottság ígérete szerint új fegyvereket vásárolnak a csapatnak, valamint biztosítják a lövészethez szükséges golyókat és felszereléseket is.
Pozitív fejlemény, hogy a csíkszeredai Silló Krisztina bekerült a felnőtt B keretbe, amely az IBU-kupákra készül.
A 2027-es EYOF versenyeit öt helyszínen – Brassó, Predeal, Brassópojána, Cheile Grădiștei és Sepsiszentgyörgy – rendezik meg. A programban többek között alpesi sí, sífutás, biatlon, snowboard, műkorcsolya, rövidpályás gyorskorcsolya, síugrás, síalpinizmus és jégkorong is szerepel.
A székelyföldi fiatalok elszántsága és a szakmai stáb elhivatottsága alapján kijelenthető: a hazai EYOF-on komolyan számolni kell velük.
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!