A Teqball World Series ötödik, pekingi versenyén 60 000 dollár volt a tét, így nem csoda, hogy nagyon erős mezőny gyűlt össze a kínai fővárosban. Három kategóriában, férfi egyesben, férfi párosban és vegyes párosban mérték össze tudásukat a sportolók.
Az egyéni verseny a 2022-es világbajnok székelyudvarhelyi Györgydeák Apor sikerével ért véget.
Kissé nehezen indult be a játéka, az egyenes kiesési szakaszban viszont már megállíthatatlan volt, az elődöntőben a négyszoros egyéni világbajnok Blázsovics Ádám ellen győzött szettveszteség nélkül. A fináléban a Góbéknál klubtársa, a 19 éves lengyel Marek Pokwap várta, aki a négy között a párosban háromszoros vb-győztes szerb Bogdan Marojevicset verte meg.
A döntőben Györgydeák folytatta ellenállhatatlan játékát, Pokwapnak nem volt esélye a győzelemre.
A székely világelső behúzta újabb aranyérmét – ez idei kilencedik elsősége – és már 36 meccs óta veretlen, 2024-ben még nem kapott ki.
A párosoknál két magyar aranyérem született, a vegyeseknél az Ács Krisztina, Bányik Csaba, míg a férfi párosoknál a Bányik/Katz Balázs duó lett első.
A Góbék további eredményei Pekingben:
– Ilyés Szabolcs a nyolcaddöntőben búcsúzott, így kilencedik helyen végzett;
– vegyesben a Györgydeák–Barabási Kinga a negyeddöntőben kapott ki a Katz Balázs–Kota Gabriella párostól, így ötödikek lettek;
– férfi párosban az Ilyés–Noah Dahlmann kettős a nyolcaddöntőben esett ki, míg a Pokwap–Adrian Duszak a negyeddöntőig jutott;
– a torna különdíját, a legjobb férfi játékos címet a Góbék fiatal játékosa, Marek Pokwap érdemelte ki.
A World Series Budapesten folytatódik, október 3–6. között a Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokban rendezik a hatodik, egyben az utolsó állomást.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!