Hirdetés

Gherman nélkül készül a City’us a következő szezonra

Gherman és Nicușan, a következő idényben már ellenfelek lesznek
Fotó: Boda L. Gergely

2017. augusztus 09., 18:08

A felsőházi rájátszást érő utolsó, hatodik hely megszerzése a cél a Marosvásárhelyi City’us teremlabdarúgó csapatánál, amely hétvégén Déván barátságos tornán vesz részt, immár Cosmin Gherman edző nélkül, aki a hét elejétől átvette a Galaci United irányítását.

2017. augusztus 09., 18:08

A marosvásárhelyi klubot korábban mind játékosként, mind edzőként bajnoki címre vezető szakvezető megelégelte a csapat háza tája körüli bizonytalanságot, és az anyagi gondok miatt már régóta fontolgatta távozását. Most úgy döntött, hogy a kispadon töltött másfél év után elfogadja az ezüstérmes galaciak ajánlatát, ahol pályafutása során rövid ideig játszott már.

Gherman döntésével a City’ust a továbbiakban volt társedzője, Lucian Nicușan vezeti, aki megkeresésünkre elmondta, egyelőre nem kötött új szerződést a klubbal, de ő hajlandó folytatni a munkát a csapatnál.

Hirdetés

Kevés változás a keretben

A City’us az előző héten elkezdte az edzéseket, keretében nem történt nagy változás, így egyelőre főképp az előző idény játékosai, néhány kivétellel fiatalok, készülnek a csapattal. Jelenleg a keretben a következő játékosok találhatók: Răzvan Cătinean, Mihai Tătar, Vasile Moldovan, Răzvan Coman (kapusok), Bogdan Covaci, Vlad Țipău, Küsmödi Tamás, Răzvan Togan, Andrei Boroș, Nagy Norbert, Alexandru Pop, Iszlai Richárd, Kiss Szilárd, Andrei Gândilă, Paul Ludușan (mezőnyjátékosok).

Mellettük új szerzeménynek számít a másodosztályú Segesvári Pro-Tineret csapatától érkezett Bogdan Takács, illetve Andrei Cioban, aki az előző idényben U19-es bajnokságot nyert a Kolozsvári Clujanával.

Az elmúlt szezonbeli csapatból Dobai András egy időre felhagyott a versenysporttal, Csala Zsoltnak problémái vannak szerződésével, ráadásul ajánlatot kapott Székelyudvarhelyről, az egyetlen idegenlégióssal, a spanyol Mario Duque-val pedig még tárgyalásokat folytatnak, maradása azonban kérdéses.

Szükség van erősítésre a cél éléréséhez

Lucian Nicușan közölte, a keret véglegesítéséhez két tapasztaltabb játékossal tárgyalnak (közülük egyik marosvásárhelyi származású). Az edző szerint az új bajnokságban minden mérkőzésük nehéz lesz, így fontos, hogy versenyképes csapatot alakítsanak ki. Elérhető célkitűzésüknek a felsőházi rájátszásba kerülést, az alapszakaszban a hatodik hely megszerzését tekinti, de ehhez mindig a legjobb formájukat kell nyújtsák. 

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

A bajnokság kezdetéig a keret továbbra is Marosvásárhelyen, a ligeti Sportcsarnokban készül, és ezen a hétvégén Dévára utazik, ahol szombaton és vasárnap részt vesz a négy együttest felvonultató színvonalas Vár Kupán a házigazda Autobergamo, a szerb Ekonomac Kragujevac és a moldovai Classic Chișinău mellett.

Ezután a City’us jövő pénteken hazai pályán még egy edzőmérkőzést játszik egy magyarországi csapattal, amely Erdélyben tartja felkészülését.

Bajnoki menetrend

Mint ismert, az idéntől új rendszerben zajló, tíz csapatos 1. ligás bajnokság augusztus utolsó hétvégéjén kezdődik, amikor a nyitófordulóban a vásárhelyiek az előző idényben ezüstérmes Galaci Uniteddel, egyben volt edzőjükkel találkoznak, majd ezt követően első hazai mérkőzésüket a Dunărea Călărași ellen játsszák.

Az első forduló további párosítása: Dévai Autobergamo–CSM Poli Iași, Csíkszeredai Imperial Wet–Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal, Dunărea Călărași–Temesvári Informatica, Resicabányai Muncitorul–Futsal Klub Székelyudvarhely.

A marosvásárhelyi együttes programja az odavágókon.

1. forduló: Galaci United–City’us, 2. forduló: City’us–Dunărea Călărași, 3. forduló: Resicabányai Muncitorul–City’us, 4. forduló: City’us–Futsal Klub Székelyudvarhely, 5. forduló: Temesvári Informatica–City’us, 6. forduló: CSM Poli Iași–City’us, 7. forduló: City’us–Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal, 8. forduló: Dévai Autobergamo–City’us, 9. forduló: City’us–Csíkszeredai Imperial Wet.

Kemény ellenfél az Autobergamónak

Mint ismert, európai porondon (az UEFA Futsal Cup-ban) a címvédő Dévai Autobargamo képviseli majd az országot, amely a főtábla nyolcadik csoportjának házigazdájaként igazán erős ellenfelet, az azeri Araz Nahicsevánt, valamint az E és az F selejtezőcsoportok győzteseit fogadja majd októberben, amikor rendkívül nehéz dolga lesz, hiszen idéntől az elitkörbe kizárólag a fő csoportok nyertesei jutnak tovább. Érdekesség egyébként, hogy az A kvalifikációs csoportban lép pályára az a Transylvania együttes, amelyet Írországba kitelepült erdélyiek alapítottak Dublinban – ahol az országos bajnoki címet a Puskás&Hagi Futsal legyőzésével szerezték meg.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kikerült a román válogatott keretéből Marius Corbu

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Wass Albertnek nézték a „Vándor székelyt”, a bíróság elrendelte az eltávolítását

A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.

Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ez is érdekelheti

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Dobogós helyezéseket és vb-részvételi jogot szereztek Budapesten a háromszéki karatésok

Három dobogós helyezéssel zárták a székelyföldi karatésok a 29. Budapest Opent, amelyen 37 ország 1770 versenyzője lépett tatamira. Péter-Csiki Csanád ezüst-, Török Panka és Para Lőrinc pedig bronzérmet szerzett.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!