
Kedden délután újból megmérkőzött a székelyudvarhelyi városi sportcsarnokban a román és a spanyol teremlabdarúgó-válogatott. A második barátságos párharcra is majdnem megteltek a lelátók. A hétfői felvonást a világranglistán a második helyen álló vendégcsapat 3–0-ra nyerte.
A himnuszok felcsendülése előtt emlékérmet kapott Gabriel Gherman játékvezető, a fővárosi sípmesternek ez volt karrierje utolsó nemzetközi összecsapása.

A két szövetségi kapitány nem változtatott a kezdősorokon. A Robert Lupu által irányított gárda
próbált más taktikát alkalmazni, nem a védekezésre fektetett hangsúlyt, hanem fennebb tolta a támadását.
A spanyolokat ez nem nagyon lepte meg, ezúttal is ők irányítottak, Lozano távoli lövése csattant a kapufán a 4. percben. Nemsokára Campos előtt kellett nagyot védenie Tonițának.
Az első tíz percben a románok nem alakítottak ki veszélyes lehetőséget.
Egyre nagyobb lett a hispánok nyomása, Usinnal szemben kellett nagyot hárítania a hálóőrnek. A 0–0-s első játékrész mindenképp a három székelyföldi játékost – Csoma Alpár, Szőcs László és Biró Attila – a soraiban tudó piros-sárga-kékeknek volt hízelgő.

A második félidő egy spanyol kapufával indult – ez is jelezte, hogy a Fefe Vidal által felkészített csapatnak nem nagyon tetszett, hogy döntetlenre állt. Erre még rápakolt, hogy Pânzaru próbálkozása is az oldallécről jött ki.
A kapufák telibe találásának állása a 25. percben 1–5-re módosult, a spanyolok fél perc alatt ugyanis kétszer célozták meg azt.
A hálóőrök pillanatai következtek, amíg Herrerónak lábbal kellett kitornásznia egy löketet, addig Tonița előbb ziccert semlegesített, majd egy közeli próbálkozást tolt szögletre. Félóra tiszta játékot követően nem láthatott gólt a nézőközönség.

A 31. percben ellentámadást vezethetett Románia,
Mimi Stoica nézett farkasszemet a kapussal, hidegvérrel elgurította a lába mellett (1–0).
Eddig is volt nyomás, a hátrányba került spanyolok még rátettek egy lapáttal: Ferreira a gólvonalról mentett, egymás után zúgtak a lövések a kapura. A védelmet többször átjátszották, azonban Petrișor Tonița hálóőr remek napot fogott ki.
A 36. percben mezőnyjátékosra cserélte kapusát Spanyolország. A román nemzeti együttes „védőszentje” ezúttal is a hálóőr volt.

Amikor pedig már ő is verve volt, akkor kisegítette a kapufa.
Nem kis meglepetésre 1–0-ra nyert Románia. Ez, hogy mekkora fegyvertény: a spanyol teremlabdarúgó-csapat legutóbb a 2018-as szlovéniai Európa-bajnokság döntőjében szenvedett vereséget, akkor Portugália múlta felül hosszabbításban. Ezt megelőzően – a flashscore.com adatai alapján – 2016. szeptemberében maradtak alul a világbajnokságon az oroszokkal szemben.

A nézőközönség a „Szép volt, fiúk!” skandálással köszönte meg a diadalt.
Teremlabdarúgó barátságos találkozó
Székelyudvarhely, városi sportcsarnok, 1000 néző
Románia–Spanyolország 1– 0 (0–0)
Gól: Mimi Stoica (31.).
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!