
Fülöp István, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK középpályása bemutatkozott a székely válogatottban. „Jó érzés volt végre mérkőzést játszani Székelyföld csapatában. Az első félidőben látszott, hogy fáradtak voltunk az utazás miatt, de a második félidőre feljavultunk, nagyon jól játszottunk. A következő meccsen szerintem még jobbak leszünk.
most az a lényeg, hogy nyertünk és megszereztük a három pontot” – mondta.
A farkaslaki Magyari Szilárd több éves szünet után játszott ismét a válogatottban. „Nagyon jó érzés volt góllal visszatérni, de
Sajnos szerdán nem tudtunk edzeni, nem volt lehetőség arra, hogy kicsit megmozgassuk magunkat. Az elején tompák voltunk, de végül belemelegedtünk a játékba” – nyilatkozta.
A válogatott edző-játékosa, Ilyés Róbert szerint legalább kétszer ennyi gólt kellett volna lőjön a csapat. „Az utazás miatti fáradtság kiütött a fiúkon, de a következő meccsre biztosan jobb fizikai állapotba kerülünk.
Sajnos Szőcs megsérült, de szerencsére nem lett komolyabb problémája. Tuvalu játékosai fizikálisan keményebbek voltak, ezért is mondtam a fiúknak, hogy próbáljuk meg elkerülni az ütközéseket, egy-két érintésből játsszunk, járassuk a labdát. Volt két helyzetük is, de Nagy Barna kivédte azokat. Nem szabadott volna ilyen helyzetbe jussunk, hogy egyéni hibákból helyzetbe kerül az ellenfél, ezen javítanunk kell a következő meccsen” – összegzett Ilyés.

Székelyföld szombaton romániai idő szerint 16 órakor Matabeleland együttesével játszik a második fordulóban.
CONIFA világbajnokság, London, csoportkör, C csoport, 1. forduló:
Székelyföld–Tuvalu 4–0 (1–0), gólszerzők Bajkó (23., 61., 66.), Magyari (74.)
Székelyföld csapata: Nagy Barna – Kilyén Szabolcs, Benő-Bíró Norbert, Csizmadia Csaba (Rózsa Árpád, 64.), Csiszer Balázs – Mitra Szilárd (Gazda József, 70.), Szőcs Loránd – Györgyi Arthur (Magyari Szilárd, 60.), Fülöp István, Kis Szabolcs (Szőcs László, 56.) – Bajkó Barna.
További eredmények:
A csoport: Ellan Vannin–Kaszkádia 4–1 (2–1)
B csoport: Abházia–Tibet 3–0 (1–0)
D csoport: Egyesült Koreaiak Japánban–Nyugat-Örményország 0–0
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!