A poitiers-i Stade Poitevin Karaté négynapos nemzetközi edzőtáborával fejezte be nyári felkészülését Török Panka. Az augusztus 25–28. között rendezett programon intenzív kumite- és kataedzések, valamint fizikai felkészítés szerepelt.
A háromszéki karatéka rendkívül erős mezőnyben dolgozhatott, a résztvevők között több világ- és Európa-bajnoki érmes, valamint a Karate1 és a Youth League sorozatok élmezőnyéhez tartozó sportoló is jelen volt.
Vass Hunor edző szerint a franciaországi program elsősorban a hosszú nyári munka lezárását és a forma finomhangolását szolgálta.
„Fontos volt, hogy új környezetben, eltérő stílusú és magas szintű ellenfelekkel is dolgozhasson. A francia tábor egyszerre szolgálta a forma finomhangolását, a nemzetközi tapasztalatszerzést és az előttünk álló sűrű versenyidőszakra való átállást” – fogalmazott.
A felkészülési időszak ezzel véget ért, Török Pankára pedig már a jövő héten verseny vár Horvátországban, szeptemberben pedig szinte minden hétvégén nemzetközi megmérettetésen szerepel.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!